Házassági és élettársi vagyonjogi ismeretek

JOG

Nyomtatás

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felmérésének eredményeit ismertetve

A közleményben azt írták: a házassági és élettársi vagyonjogi ismereteket vizsgáló felmérésben a válaszadók fele nem tudta, hogy - eltérően rendelkező házassági vagyonjogi szerződés nélkül - a házastársaknak minden bevételük, de még a tartozásaik is közösek.

Csak a válaszadók tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy hasznosnak tartják, és kötöttek is már házassági vagyonjogi szerződést, egyötödük pedig azt válaszolta, csak akkor fognak, ha lesz majd jelentősebb vagyonuk. Csaknem felük azonban egyáltalán nem tartja szükségesnek, hogy rendelkezzenek ilyen szerződéssel a vagyonukról.

Kétharmaduk ugyanakkor nincs is tisztában azzal, hogy valójában mire jó a házassági vagyonjogi szerződés - emelték ki. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy házassági vagyonjogi szerződést csak azok kötnek, akik eleve a válásra készülnek, és ez kizárólag arra szolgál, hogy még békességben, tiszta fejjel el lehessen osztani a vagyont.

Valójában egy ilyen szerződésben bármilyen vagyoni kérdést tisztázni lehet, még akár azt is, hogy ki fizeti a rezsit, és ki a lakbért - mutatott rá a kamara.

Idézték Tóth Ádámot, a MOKK elnökét, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződéssel a házaspárok saját vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, és eltérhetnek a törvényi szabályozástól is, ami különösen hasznos lehet akkor, ha a pár egyik tagja saját vállalkozást működtet, de nem szeretné kockára tenni a családi vagyont.

A kitöltők fele nem volt tisztában azzal, hogy a házastársaknak alapesetben a bevételük is közös, még azok a bevételek is, amelyek különvagyonból, akár az egyikük tulajdonában lévő lakás bérbeadásából származnak.

Kétharmaduk viszont jól tudta, hogy például a férj esküvő előtt vásárolt lakása, és minden olyan vagyontárgy, amellyel a házastársak már a házastársi vagyonközösség létrejötte előtt is rendelkeztek, automatikusan - egy szűk kivételtől eltekintve - sosem lesznek a közös vagyon részei, csak akkor, ha erről házassági vagyonjogi szerződésben rendelkeznek.

Azonban a kitöltők negyede hiszi azt tévesen, hogy öt év házasság után a felek minden vagyona automatikusan közös lesz. Ez ugyanis csak az olyan mindennapi közös életvitelt szolgáló vagyontárgyakra vonatkozik, mint egy ágy vagy hűtőszekrény - írták.

Hangsúlyozták: az élettársak azonban - ha nem kötnek egymással ettől eltérő élettársi vagyonjogi szerződést - végig önálló vagyonszerzők maradnak, nem keletkezik közös vagyonuk. Ezzel a kitöltők kétharmada nem volt tisztában.

Az élettársak szétválás esetén csak annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel az együttélés ideje alatt a vagyonszaporulathoz hozzájárultak - emelték ki.

A válaszadók csaknem fele szintén nem tudta, hogy ha a házasságkötést élettársi kapcsolat előzte meg, akkor már az együttélés kezdetétől - és nem a házasságkötés időpontjától - érvényesül a törvényes vagyonjogi rendszer, vagyis visszamenőleg is keletkezhet közös vagyonuk.

A legtájékozottabbak abban voltak a kitöltők - több mint kétharmaduk tudta -, hogy a házaspároknál az örökölt és az ajándékba kapott vagyontárgyak, például egy ingatlan vagy egy autó, alapvetően nem lesznek a közös vagyon részei - áll a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra