Hogyan védekezzünk adahalászok ellen interneten, telefonon?

Forrás: MTI

Címkék: információbiztonság, adathalászat


Ha ellenőrizni próbálunk egy idegen, gyanús hívást, kérjük legutóbbi három tranzakciónk adatait, mert azt a számlavezető banknak tudnia kell. Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha minden információ kiadása nélkül megszakítjuk a beszélgetést. Az online kereskedelemben mindig érdemes tájékozódni az eladóról, azonosítani, hogy van-e valódi telefonszáma, elérhetősége, valóban fel lehet-e venni vele a kapcsolatot

Internetes banki csalásokra figyelmeztetnek a szakemberek a karácsonyi időszakban

A karácsonyi időszakra időzített internetes banki csalásokra figyelmeztettek a bankszövetség, a Készenléti Rendőrség és Nemzetbiztonság Szakszolgálat munkatársai az Országos Redőrfőkapitányságról online közvetített csütörtöki sajtótájékoztatón.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség szóvivője elmondta: a pandémiás időszakban még gyakoribbá vált a kártyás és internetes fizetés. Bár Magyarország a második legkedvezőbb helyen áll a bankkártyás csalásokat tekintve az EU-ban, az utóbbi időben mégis gyakrabban próbálkoznak bűnözői körök, ezért érdemes néhány egyszerű szabályt betartani. A legfontosabb, hogy vigyázzunk banki adatainkra, soha ne adjuk ki illetékteleneknek, és ha ez mégis megtörtént, minél hamarabb értesítsük számlavezető bankunkat, illetve a hatóságokat - kérték.

Az egyik, utóbbi időben elszaporodott elkövetési forma, amikor újonnan feltűnő webshopok irreálisan alacsony áron kihagyhatatlannak látszó ajánlatokat, drága termékeket hirdetnek. Sok esetben azonban a kártyás fizetéssel a gyanútlan fogyasztó valójában nem a terméket vásárolja meg, csupán regisztrál egy nyereményjátékra, ami azzal kecsegtet, hogy szerencsés esetben övé lehet a reklámozott termék. Ráadásul a vásárló az ilyen tranzakcióval egy havi díjat is vállal, amelyet automatikusan leemelnek a számlájáról. Ezekben az esetekben a kártyás fizetéssel egyúttal életbe is lép a szerződés és kizárják az utólagos reklamációt is - ismertette Sütő Ágnes.

Az online kereskedelemben mindig érdemes tájékozódni az eladóról, azonosítani, hogy van-e valódi telefonszáma, elérhetősége, valóban fel lehet-e venni vele a kapcsolatot - tanácsolta a szóvivő.

Elmondta, hogy elszaporodtak a telefonos csalások is. Az elkövetők bankok nevében hívják áldozataikat, gyanús tranzakciókra hivatkozva stresszes helyzetet teremtenek és gyorsan próbálják megszerezni az áldozat banki adatait, ismeretlen programokat, alkalmazásokat telepíteni okostelefonjára, számítógépére.

A bankszövetség szóvivője arra is figyelmeztetett: bank nem kéri kártyánk adatait, a pin kódot pedig soha senkinek nem szabad kiadni. Ha ellenőrizni próbálunk egy idegen, gyanús hívást, kérjük legutóbbi három tranzakciónk adatait, mert azt a számlavezető banknak tudnia kell. Ilyenkor az a legegyszerűbb, ha információ kiadása nélkül megszakítjuk a beszélgetést és jelezzük a bankunknál, hogy gyanús hívást kaptunk - mondta Sütő Ágnes.

Herédi István, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda kiberbűnözés elleni főosztályának kiemelt főnyomozója a sajtótájékoztatón elmondta: van olyan ügyük, amelyben már sok száz sértettet találtak. Arra figyelmeztetett, ha megtörtént a baj, akkor minél hamarabb jelezzük bankunknak a gyanús tranzakciót, mert minél több idő telik el, annál kisebb az esély a tranzakció megfordítására és a kár - legalább részleges - megtérítésére.

Simon Edina Tünde, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta: az utóbbi időben aktivizálták magukat az adathalászok és terjednek a megtévesztő telefonhívások, amelyeknek a céljuk mindig ugyanaz: banki adataink felhasználásával megszerezni a pénzünket.

A szóvivő hangsúlyozta: a megelőzésért a potenciális áldozatok tehetnek a legtöbbet azzal, ha körültekintően, óvatosan járnak el és egészséges gyanakvással kezelnek minden ismeretlen hívást, főleg amely banki adataikat célozza.

Az elkövetők általában találomra, valamilyen kitalált stresszhelyzet ürügyén hívják áldozataikat. Ilyenkor a legjobb higgadtan átgondolni, egyáltalán biztosan azonosítható-e, ki van a vonal másik végén és mi lehet a valódi célja. Soha nem szabad kiadni pin kódunkat és idegen alkalmazást telepíteni informatikai eszközeinkre! Ha pedig gyanús egy hívás, szakítsuk meg és azonnak értesítsük bankunkat és a hatóságokat - figyelmeztetett Simon Edina Tünde.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra