Így trükköztek a katával
EGYÉB ADÓK 2023-08-14
NyomtatásCímkék: KATA
Miközben szüneteltette egyéni vállalkozását - elvállalta egy épület generálkivitelezését és a számlájára érkező összeg éppen megfelelt a kivitelezés ellenértékének. Az ellenőrzés során a kivitelező és a megrendelő próbálták megtéveszteni az ellenőröket, azt a látszatot keltve, hogy a beruházást nem is az egyéni vállalkozó, hanem egy kényszertörlés alatt álló harmadik fél végezte el.
Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kata szabályokkal - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A közlemény szerint az egyéni vállalkozó bejelentette az adóhatóságnak tevékenysége szünetelését, és azt nyilatkozta, hogy bevétele 12 millió forint - azaz az alanyi adómentességre jogosító és a katás adózókra irányadó értékhatár - alatt maradt.
Hozzátették: a vállalkozó nyilatkozatát a bankszámlája cáfolta meg, mivel az odaérkező összegek lényegesen meghaladták az adómentesség értékhatárát.
A szakember - miközben szüneteltette egyéni vállalkozását - elvállalta egy épület generálkivitelezését és a számlájára érkező összeg éppen megfelelt a kivitelezés ellenértékének - ismertették a revizorok adatgyűjtésének eredményét.
Az ellenőrzés során a kivitelező és a megrendelő próbálták megtéveszteni az ellenőröket, azt a látszatot keltve, hogy a beruházást nem is az egyéni vállalkozó, hanem egy kényszertörlés alatt álló harmadik fél végezte el. A NAV közleménye szerint a megrendelő a kényszertörlés alatt álló társaság számláján szereplő összeg áfatartalmát próbálta visszaigénylni, ezzel igazolva a harmadik fél hitelességét az ügyletben. A NAV munkatársai bizonyították, hogy a kérdéses harmadik vállalkozás nem végezhette el a munkákat, hiszen sem alkalmazottai, sem eszközei nem voltak hozzá.
A megrendelő végül önként mondott le az áfa-visszaigényléséről, és javította bevallásait - olvasható a NAV közleményében.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



