Iposz: a kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Kkv


A hazai kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban, a munkahelyteremtésben, a szakképzésben és az adóbevételek megteremtésében - mondta Németh László, az Ipartestületek Országok Szövetsége (Iposz) elnöke csütörtökön a Magyar Kézművesség Napja ünnepségen Budapesten.

A magyar kézműipar, a mikro-, kis- és családi vállalkozások országos érdekképviseletének vezetője ünnepi beszédében elmondta, hogy a kisvállalkozók mintegy 200 kézműipari szakmában vannak jelen, közülük jónéhány tett szert nemzetközi hírnévre, például a gasztronómia, a szépségipar, az építőipar, a művészi kézműipar területén.

Az ünnepségen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Pataki János cukrászmesterről, aki a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnökeként, az Iposz egykori alelnökeként az Érdi Ipartestület tiszteletbeli elnöke sokat tett az iparos társadalomért, a szakképzésért, szakmailag irányította a Magyarország Tortája és az Év Fagylaltja versenyeket.

Németh László ünnepi beszédében kiemelte: a magyar kézművesség az elmúlt időszakban annak köszönhette fennmaradását, hogy képes volt alkalmazkodni a körülményekhez, folyamatosan kereste az új utakat, átvette és továbbfejlesztette a legjobb külföldi tapasztalatokat.

"A magyar mesteremberek, iparosok, kézművesek által teremtett értékekre Európa és az egész világ előtt is joggal lehetünk büszkék" - mondta.

Az IPOSZ elnöke bejelentette, hogy jubileumi év veszi kezdetét a szövetségnél a Magyar Kézművesség Napjával annak megünneplésére, hogy a 130 évvel ezelőtt 1884-ben kihirdetett második ipartörvény az ipartestületeket nevezte meg az iparosság érdekvédelmi szervezetének. Az emlékezés jövő év szeptemberében egy újabb jubileummal, az IPOSZ 25 éves fennállásának évfordulójával zárul.

A Magyar Kézművesség Napján Viski József, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a vidékfejlesztési lehetőségekről szólva elmondta, hogy a 2014-2020-as időszakban az uniós források felhasználásának középpontjában ennél a programnál is a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, a helyi vállalkozások segítése kiemelt helyen szerepel, és ebben támogatási lehetőség jut a kézműveseknek, iparosoknak is.

Az ünnepségen Solti Gábor, az IPOSZ igazgatója ismertette az uniós támogatásban a szövetség közreműködésével Észak-Alföldön megvalósuló Jogpont+ Mini ingyenes jogsegély-szolgálat eredményeit.  A 2014 novemberében záruló program 23 kistelepülésen nyújt ingyenes szolgáltatást munkavállalóknak, munkaadóknak és a lakosságnak. A tavaly nyári indulás óta 3400 ügyfél kereste meg az irodákat leginkább családjog, munkajog, cégjog és közigazgatási jog témákban.

Az IPOSZ igazgatója hangsúlyozta, hogy bár a program az idén zárul, a tapasztalatok alapján célszerűnek látják a folytatást, mert a jogpontok hozzájárulnak a hátrányos helyzetben lévők jogbiztonságához.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra