Iposz: késésben vannak az uniós pályázatok

Forrás: MTI

Címkék: uniós pályázatok


Az iparosság úgy ítéli meg, hogy késésben vannak a 2014-2020-as időszakra szóló pályázati kiírások, és az eddig megjelentek sem a mikro- és családi vállalkozásoknak szólnak - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke évértékelő nyilatkozatában.

A szövetség elnöke úgy látja, a növekedési hitelprogramnál (nhp) sem jöttek létre azok a garanciát nyújtó szervezetek, amelyek segíthették a mikrocégek bekapcsolódását a nekik szánt hitelezési programba.

Az Iposz elnöke elmondta, álláspontjuk szerint olyan pályázatokat kell kiírni, amelyek a legkisebb vállalkozások számára is elérhetők, ennek a vállalkozói rétegnek elég lehet 1 millió forint alatti összeg is és gyakran szükségtelen a 3 millió forint feletti támogatás.

Németh László szerint az iparosság nehéz évek elé néz, mert mostanra olyan helyzetbe kerültek a vállalkozások, hogy nincs örökös, aki tovább vihetné a céget.

Mint mondta: ennyi munkával és ennyire alacsony jövedelmezőségi szint mellett már nem akarják folytatni a fiatalok az elődök munkáját.

A vállalkozások átörökítésén túl gondot jelent az iparosok számára, hogy már nem csak hiányszakmákról, hanem hiányszolgáltatásokról is beszélni lehet, külföldre mennek munkát vállalni - jegyezte meg.

Az Iposz elnöke szerint a hiányszakmáknál a nyugati példát kellene követni, meg kell keresni azt az idős iparost, akinél még rendelkezésre áll a szaktudás, rávenni arra valamilyen támogatással, hogy már ne dolgozzon, hanem oktasson, adja át a tudását.

"Még nem találkoztam olyan szakemberrel, aki a nagy gyárban komplexen a szakmát tanulta volna meg, a részfeladatokat sajátítják el" - mondta Németh László példaként említve, hogy az a bútorasztalos fiatal szakember, aki megnyerte Magyaroszágnak a legutóbbi szakmák világversenyén az aranyérmet, Vas megyében egy kisműhelyben tanult.

A szövetség elnöke szerint az iparosok helyzetén javítana a családi házak felújítására vonatkozó program, de ehhez is szükség lenne állami támogatásra, hiszen a lakosság a bedőlt hitelek után nem biztos, hogy fel fog venni hitelt energiatakarékosságot segítő beruházásra.

Az Iposz elnöke megfogalmazta azt is, hogy az építőiparban a 27 százalékos áfa 5 százalékra csökkentése nagy lendületet adhat az ágazatnak, viszont az új lakások építéséhez elsősorban a nagyvállalkozások tudnak hozzájárulni, a legkisebb vállalkozások, a kisiparosok a családi házak felújításánál tudnának jelen lenni, rájuk is gondolni kellene, ami egyébként további tisztulást és adóbevételt jelentene.

Az Iposz a maga eszközével igyekszik segíteni az iparosokat, például nemzetközi pályázatokon megszerzett információkkal, most a német Hansa parlament vezette projektben, a termékek újrahasznosítását segítő programjában vesznek részt, de erősítették a társadalmi felelősségvállalás szemléletet is a helyi közösségekben - mondta Németh László.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra