Ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

Forrás: MTI

Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára nyílik ismét lehetőség támogatott módon új állattartó telepek létrehozására, meglévők korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére.

A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák - közölte Nagy István agrárminiszter

A tárcavezető hangsúlyozta: az újranyitást a 2020 őszén megjelent kiírás óriási sikere indokolja. Akkor, a 360 milliárd forint keretösszegű felhívásra közel 473 milliárd forintra nyújtottak be támogatási igényt a kérelmezők.

Kiemelte, hogy a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett lesz továbbra is elérhető, a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik, maximum 2 milliárd forint lehet.

A tájékoztatás szerint baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára nyílik ismét lehetőség támogatott módon új állattartó telepek létrehozására, meglévők korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy azok is pályázhatnak, akik a korábbi felhívás keretében már részesültek ilyen támogatásban, akár ugyanazon megvalósítási helyre is.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint február végétől lesz lehetőség.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra