Jövőre megváltozik egyes szociális támogatások kifizetésének rendje

Forrás: MTI

Címkék: szociális támogatások


Egyes szociális támogatásokat 2013 februárjától a fővárosi és megyei kormányhivatalok folyósítják a települési jegyzők, illetve a városi gyámhivatalok helyett, illetve a házipénztári kifizetést felváltja a postai kézbesítés vagy a bankszámlára utalás - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A közlemény szerint a változás az alanyi jogú és a fokozott ápolási szükségletre tekintettel megállapított ápolási díjat, az időskorúak járadékát, a hajléktalanok részére kifizetett időskorúak járadékát, az otthonteremtési támogatást és a gyermektartásdíjak megelőlegezését érinti.

A kifizetés módjáról azt írták: az érintettek februártól postai kézbesítéssel vagy banki átutalással kapják meg a támogatásokat, nem kell személyesen bemenniük a polgármesteri hivatalba. A települési jegyzők a napokban értesítik a változásokról a 65 ezer érintettet, akiknek december 31-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy a két lehetőség közül melyiket választják az ellátásuk kifizetésére.

Januárban a települési önkormányzatok az eddig megszokott rendben folyósítják majd a támogatásokat.
 
A közleményben emlékeztettek: 2013. január 1-jétől a jegyzőktől az újonnan felálló járási hivatalokhoz kerül számos szociális és gyermekvédelmi feladat, valamint a járási hivatalok szakigazgatási szerveiként fognak tovább működni a gyámhivatalok is. A járási hivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok kirendeltségeiként látják majd el a megyei szintnél alacsonyabb szintű államigazgatási feladatokat. A hatáskörrel együtt változik a különféle szociális és gyermekvédelmi juttatások folyósításának módja is.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra