Változtak a közgyűlésekre és a taggyűlésekre vonatkozó szabályok

JOG

Nyomtatás
Forrás: Noguchi

Címkék: taggyűlés


A hónap elejétől kezdődően a cégek döntéshozó szerveinek ülése ismét megtartható a tagok személyes részvételével. Ezzel együtt továbbra is lehetőség van arra, hogy egy-egy résztvevő vagy akár az összes tag elektronikus hírközlő eszközökön keresztül csatlakozzon az üléshez.  

Június 1-től módosultak a vállalatok közgyűléseire és taggyűléseire vonatkozó szabályok – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika ügyvédi társulás. A hónap elejétől kezdődően a cégek döntéshozó szerveinek ülése ismét megtartható a tagok személyes részvételével. Ezzel együtt továbbra is lehetőség van arra, hogy egy-egy résztvevő vagy akár az összes tag elektronikus hírközlő eszközökön keresztül csatlakozzon az üléshez.     

Az ügyvezetés kezdeményezése alapján közgyűlés vagy taggyűlés megtartása nélkül is történhet határozathozatal. Ez különösen azokra az esetekre igaz, ha ezáltal az egészségügyi kockázat csökkenthető vagy az ülés megtartása a járványügyi korlátozások miatt előreláthatóan nem lenne lehetséges a tagok teljes létszámban való személyes megjelenése mellett.   

Egy roppant fontosnak mondható határidő is bekerült a naptárba, amire muszáj tekintettel lennie a társaságoknak, ha az ügyvezetés a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alapján a döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó ügyben határozott.  Ekkor a döntéshozó szerv rendkívüli ülését legkésőbb 2021. október 15-ig össze kell hívni és ezen a fórumon kell határozni az ügyvezetés által meghozott döntésről.    

Rendkívül hangsúlyos, hogy ekkor nem csak beleegyező határozatot lehet hozni. A döntéshozó szerv megváltoztathatja, sőt, akár hatályon kívül is helyezheti a cégvezetés által meghozott rendelkezést.  

„Az ilyen esetekben különös körültekintéssel kell eljárni. A grémium által meghozott döntés ugyanis nem visszaható hatályú. A módosítás nem érinti az ügyvezetés korábbi határozata alapján, a módosításig keletkezett jogokat és kötelezettségeket. Azokat akkor is érvényre kell juttatni, ha egyébként a rendkívüli közgyűlés vagy a taggyűlés szándékaival ellentétesek” – hangsúlyozta dr. Markóczy Réka, az act Bán és Karika ügyvédi társulás szakértője.   

A rendkívüli ülést az említett határidőig egyebek mellett egy másik hangsúlyos ügyben is muszáj összehívni. Ha a koronavírus járvány miatt a vállalkozás üzleti ügyei nem a reméltek szerint alakultak és előáll az a helyzet, hogy a törzstőkét vagy az alaptőke le kell szállítani, akkor erről a döntéshozó szervnek ugyancsak október 15-ig döntenie kell. 

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra