K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A mikro-, kis- és középvállalkozások már érzik az infláció hatásait, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják - közölte a K&H Bank első negyedévi kutatása alapján.


A K&H kkv bizalmi indexe 2022 első negyedévében hat ponttal öt pontra csökkent. Az indexet 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével mérték.

Kiemelték: az index 5 pontos értéke még mindig pozitív, ugyanakkor utoljára négy éve volt ilyen alacsonyan.

A K&H szakértői szerint az index visszaesésének hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A megkérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak esetleges hosszú távú hatásait.

K&H Bank felmérése szerint az index csökkenését négy tényező okozta: a közterhek, a kormányzati intézkedések, a munkaerő, az alapkamat terén látható mérséklődő várakozások.

A közterhek mérséklődésére az előző negyedévben még a megkérdezettek 27 százaléka, most viszont már csak 12 százaléka számít.

A kormányzati intézkedéseket az előző negyedévben még a kkv-k 46 százaléka, most viszont már csak 38 százaléka tartja vállalkozásbarátnak. Az elmúlt időszakban - a járvánnyal kapcsolatos gazdasági hatásokat ellensúlyozó könnyítések miatt - kifejezetten magas volt a vállalkozásbarát intézkedésekre számító cégek száma, ami most mérséklődött - írják a közleményben.

A munkaerővel kapcsolatos várakozások  7 ponttal mínusz 5 pontra csökkentek. Ebben a számban több foglalkoztatásra vonatkozó előrejelzés is megmutatkozik, úgymint a további alkalmazottak felvétele, a prognosztizált bérnövekedés és a dolgozói létszám tervezett bővülése. Ennél negatívabb eredmény 2020 első negyedévében volt, amikor a koronavírus-járvány kirobbanásakor mínusz 8 ponton álltak a munkaerővel kapcsolatos várakozások.

A vállalati hitelkamatokban az előző negyedévben még 3,4 százalékos, most viszont már 3,9 százalékos növekedéssel kalkulálnak a cégek. A jegybanki alapkamat és újabban az irányadó jegybanki betéti kamat emelkedése közvetlenül tolja felfelé a vállalati hitelkamatokat is, vagyis a valóságban ennél akár jelentősebb is lehet a növekedés - mutatott rá a K&H Bank.

***

WEBÁRUHÁZI ÉRTÉKESÍTÉS JOGI MEGFELELTETÉSE

Útmutató a webáruházakra vonatkozó jogszabályi előírások teljesítéséhez + Adózási, számlázási szabályok + Mintadokumentumok: általános szerződési feltételek (ÁSZF), jogi és adatkezelési tájékoztatások, szabályzatok, nyilvántartások + Webáruház Jogi Teszt már működő webáruházaknak. Már a 2022-es azabályok szerint! Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. E kiadványunk mellé ajánljuk az Áruk és digitális tartalmak értékesítésítésének jogi megfeleltetése című kiadványunkat, amely a webáruházban értékesített termékekre vonatkozó jogi követelmények teljesítéséhez ad segítséget! Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ÁRUK ÉS DIGITÁLIS TARTALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK JOGI MEGFELELTETÉSE 

A könyv fogyasztási cikkeket, digitális tartalmakat értékesítő kereskedelmi vállalkozásoknak szól - mindegy, hogy hagyományos üzletben vagy webáruházban teszik ezt. Van egy új rendelet, amely minden kereskedelmi vállalkozásra vonatkozik - és e követelményeknek meg kell felelni. A könyv csekklistákban is összefoglalja a vállalkozások teendőit. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/ 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra