KPMG: világszerte nő a fogyasztási adók jelentősége

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóreform


A kormányok az egész világon több bevételt terveznek beszedni az áfából, miután a társaságiadó-kulcsok a társaságok profitjával együtt csökkennek, és a vállalati nyereség valamint a munkaerő is egyre szabadabban áramolhat - hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a KPMG az OECD legfrissebb, fogyasztási adókat elemző kiadványát kommentálva.

Magyarország 27 százalékos áfája 8 százalékponttal haladja meg az OECD-átlagot, ez az egyik legmagasabb áfakulcs a világon.

Az áfa növekvő jelentőségét és komplexitását felismerte a KPMG is, és Budapesten megnyitotta a közvetett adózással foglalkozó európai kompetencia-központját, amely a következő években várhatóan mind bevételeit, mint munkatársai számát növelni fogja - derül ki a közleményből.

Az utóbbi két évtizedben jelentősen megnőtt azon országok száma, melyek közvetett adókat vetnek ki államháztartásuk finanszírozására. Még mindig van néhány olyan ország - például az Egyesült Államok - ahol nem vezették be az áfa rendszerét, de ezek az országok a kivételekhez tartoznak - hangsúlyozta a közlemény szerint Tim Gillis, a KPMG globális közvetettadó-tanácsadási csoportjának vezetője.

Az OECD jelentésből idézve KPMG kiemeli, hogy a fogyasztási adók a kormányzatok bevételének 31 százalékát teszik ki az OECD-országokban, míg  a világ adóbevételeinek körülbelül 20 százaléka az áfából származik.

Összesen a világ több mint 150 országában fizetnek áfát, és az elmúlt 25 évben megduplázódott az áfa részaránya a teljes adóbevételből.

Az OECD-országok átlagos áfakulcsa 19 százalékra emelkedett, az európai uniós átlag 21,2 százalék.

A nagy multinacionális vállalatoknak nap mint nap meg kell küzdeniük a közvetett adók adminisztrálásával és helyes kezelésével, melynek jelentős hatásai lehetnek a szervezetre - hívja fel a figyelmet Tim Gillis. Példaként említette, hogy egy évi 10 milliárd dollár árbevétellel rendelkező vállalatnak, bevételéből 2 milliárd dollár közvetett adóként kerül a költségvetésbe. Ha ebbe a számításba akár csak 1 százalékos hiba csúszik, az már évi 20 millió dolláros tévedést eredményez. A tényleges adókülönbözet mellett a hátrányos jogkövetkezmények, adóbírságok összege  is nagyon magas lehet - tette hozzá Tim Gillis.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra