Kúria: tisztességtelen választottbíróság kikötése fogyasztói szerződés általános feltételeiben

JOG

Nyomtatás

Tisztességtelen a fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés - mondta ki a Kúria jogegységi tanácsa a napokban.

Magyarországon választottbíróságot - az erről szóló 1994. évi LXXI. törvény alapján - a felek szerződésben köthetnek ki (jelölhetnek meg) meghatározott jogviszonyukból keletkező vitájuk eldöntésére, mellőzve (kizárva) ezzel a rendes bíróságokat. Ebben a választottbírósági szerződésben a felek akár eseti, akár állandó választottbíróságot kijelölhetnek.

Az ilyen kikötés nem csak a devizaalapú szerződések jellemzője, nem pénzügyi szolgáltatók is alkalmaznak ilyet szerződéseikben - írta honlapján a legfelsőbb bírói fórum.

A kúriai eljárás előzménye, hogy a bíróságok ellentétes joggyakorlatot folytattak a fogyasztói szerződésekben foglalt választottbírósági kikötésekkel kapcsolatban. Egyes alsóbb fokú döntések szerint a polgári törvénykönyv kizárja az ilyen kikötés tisztességtelenségének vizsgálatát. Van azonban olyan határozat, amely szerint az ilyen kikötés tisztességtelen, ezért semmis - tekintettel arra, hogy választottbírósági eljárásban költségkedvezmény nem adható. A harmadik álláspont szerint viszont nem minősül tisztességtelennek választottbíróság kikötése ilyen esetekben.

A Kúria öttagú jogegységi tanácsa október 15-én fogadott el polgári jogegységi határozatot, amelyben az áll, hogy a fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességtelen. Az egyes ügyekben eljáró bíróságok e kikötés tisztességtelenségét hivatalból kötelesek észlelni, de a semmisségét csak akkor állapíthatják meg, ha a fogyasztó, a bíróság felhívására, arra hivatkozik - áll a határozatban.

A határozat indoklásában a jogegységi tanács egyebek mellett arra hivatkozik, hogy a választottbírósági kikötés tisztességtelenségét az eljárás kizárólagossága alapozza meg, vagyis az, hogy a rendes bírói utat kizárja és ezáltal a fogyasztó igényérvényesítési lehetőségeit korlátozza. Fogyasztói szerződésben - amelyben a szolgáltató és a szolgáltatás igénybe vevő (például energiaszolgáltató vállalat és ügyfele vagy bank és adósa) a két szerződő fél - választottbírósági eljárást érvényesen tehát csak egyedi megtárgyalás (külön megállapodás) alapján lehet kikötni, vagyis általános szerződési feltételben nem - derül ki az indoklásból.

A jogegységi határozat teljes szövege a Kúria honlapján - http://www.lb.hu/hu/joghat/32013-szamu-pje-hatarozat - olvasható.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra