Lehetőségek a nyugdíjas-szövetkezetekben

Forrás: MTI

Címkék: nyugdíjas szövetkezet


A nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják.

A nyugdíjas-szövetkezetek megteremtik a lehetőségét annak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is dolgozni tudjanak azok, akik még kedvet és energiát éreznek ehhez - mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
 
Nyitrai Zsolt felidézte, júniusban fogadta el az Országgyűlés a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabályt, és nemsokára meg is alakulnak majd az első ilyen szerveződések. 
 
Az új foglalkoztatási forma enyhítheti a munkaerőhiányt, erősítheti a generációk közötti összefogást, segítheti a tapasztalatok átadását és persze pluszbevételhez juttathatja a nyugdíjasokat - mondta a miniszterelnöki megbízott.
 
A jogszabály szerint a nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. Az atipikus és igen laza foglalkoztatási forma alkalmazására várhatóan elsősorban a kereskedelemben vagy a vendéglátásban lesz lehetőség, olyan helyeken, ahol a feladatok egyenetlenül jelentkeznek.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra