Ma indul a regisztráció az energiatámogatási programban

Forrás: MTI

Az energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődik meg. A pályázóknak 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, a cégkivonat szerinti főtevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, vagy tavalyi értékesítésük nettó árbevétele legnagyobb részének feldolgozóipari tevékenységből kell származnia. További feltétel, hogy a múlt évi adatok alapján energiaköltségük elérje az árbevételük 3 százalékát.

Az elhúzódó háború és a szankciós felárak drasztikus mértékben drágították meg az energiahordozókat egész Európában. A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődik meg - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt. A pályázóknak 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, a cégkivonat szerinti főtevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, vagy tavalyi értékesítésük nettó árbevétele legnagyobb részének feldolgozóipari tevékenységből kell származnia. További feltétel, hogy a múlt évi adatok alapján energiaköltségük elérje az árbevételük 3 százalékát.

A kormány a cégektől október, november és december havi áram, gáz és távhő költségnövekményük felét vállalhatja át, legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegben. A pályázóknak 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást kell végrehajtaniuk. A programban a Széchenyi újraindítási beruházási hitelből megvalósítandó fejlesztéshez kaphatnak vissza nem térítendő forrást az önerő kiegészítésére. A támogatás fejében vállalják azt is, hogy idei harmadik negyedévi statisztikai állományi létszámuk nem csökken tíz százaléknál nagyobb mértékben 2023 szeptember végéig - sorolta a feltételeket a minisztérium.

Az igénylés két szakaszban történik, a folyamat a csütörtökön megkezdődő regisztrációval indul. A www.energiatamogatas2022.hu címen elérhető online felületen december közepéig várják a lehetőség iránt érdeklődők jelentkezését. A regisztrálás időpontja nem befolyásolja a támogatás megítélésének sorrendjét. A vállalkozóknak a kitöltéshez egyebek mellett ügyfélkapus felhasználónevüket, jelszavukat és tavalyi negyedik negyedéves energiaszámláikat is érdemes előkészíteniük.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter kiemelte: "Magyarország, a magyar gazdaság megerősödve került ki a világjárványból, a kormány erre törekszik az újabb kihívások kezelésében is. Az energiatámogatási program az emelkedő rezsiterhek részleges átvállalásával azonnali segítséget kínál, az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével pedig hosszabb távon mérsékli a feldolgozóipari cégek energiaköltségeit. A felhasználás csökkentésével a kezdeményezés a hazai ellátásbiztonság erősítéséhez is hozzájárul. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű pályázat az ipari teljesítmény több mint kilenctizedét adó feldolgozóipar vállalkozásainak talpon maradását, a munkahelyek megtartását szolgálja" - idézte a tárcavezető szavait a TIM közleménye.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra