Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

 A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt kiegészítenie semmivel, ideértve azt is, hogy jogosult családi adó-visszatérítésre, vagy már megkapta azt, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik

Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az "szja-bevallási ajánlatot" - közölte Tállai András..

A cél az, hogy a családi adóvisszatérítést a lehető legegyszerűbben és legkorábban kapják kézhez az arra jogosultak - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Felidézte, hogy minden jogosultnak jár az adóvisszatérítés, e jogát senki sem veszheti el. Akik februárban nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bevallásukban igényelhetik vissza.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiajánlott bevallási tervezet több tízezer gyermeket nevelő szülőnek hoz könnyebbséget - emelte ki Tállai András. Mint mondta: az érintetteknek érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni, majd beküldeni.

Azok is tudják módosítani a tervezetet, akik változtatni szeretnének a családi kedvezmény év közi igénybevételén. Az adóhivatal ráadásul jelentősen felgyorsította a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a NAV a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak visszajáró adót - nyomatékosította Tállai András.

 A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt kiegészítenie semmivel, ideértve azt is, hogy jogosult családi adó-visszatérítésre, vagy már megkapta azt, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra