Már működik a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
Már működik augusztus közepe óta a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ), amelynek nagy szerep jut az építőipari lánctartozások felszámolásában, a szervezetnek azonban vezetője még nincs - mondta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A TSZSZ-ről szóló törvényt a parlament ez év március végén fogadta el, azzal a céllal, hogy a szervezet hozzájáruljon a lánctartozások felszámolásához. A lánctartozások
A TSZSZ független szervezetként az MKIK mellett működik. A jogszabály szerint 200 szakértővel tevékenykedik, eddig 155 tagot már kineveztek, és megjelent a pályázat a hiányzó helyekre is. Itt már figyelembe veszik a területi lefedettséget is. Az idei költségvetése - fél évre - 90 millió forint, amely elegendő lesz - jelezte az MKIK főtitkára. A TSZSZ kinevezett vezetőhelyettese, Csermely Péter beszámolt arról, hogy eddig 10 kérelem érkezett a szervezethez.
Az ÉVOSZ elnöksége megtárgyalta az elektronikus építési napló bevezetésével kapcsolatos problémákat is. Magyar Mária, a Belügyminisztérium főosztályvezetője elmondta, hogy a kisebb vállalkozásoknak október 1-jétől kell alkalmazniuk az elektronikus építési naplót, de csak az akkortól induló munkákra. Így előfordulhat, hogy néhányan visszadátumozzák szeptemberre az indulást, de ezt nem ellenőrzik a építési felügyelők.
Az idén várhatóan 5-6 ezer olyan építkezés indul, ahol már elektronikusan kell vezetni a naplót.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag 2026 ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● AI tanácsadás (NDZ) ● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Figyelem a Money Network Kft hitel-, babaváró hitel és ltp kalkulátorának használata díjmentes!
Lakástakarék, babaváró hitel és jelzáloghitel közvetítésben együttműködő partnerünk a Money Network Kft. A kalkulátor üzemeltetője a moneynetwork.hu.
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2026.01.09.
Bruttó ár: 38 100 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Amit még érdemes tudni az osztalékról (2026)
Bruttó ár: 12 900 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 320 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2026)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 2 095 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



