Megállapította a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program idei fejlesztési keret

Forrás: MTI

Címkék: nemzeti támogatások


A kormány meghatározta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GIOP) idei fejlesztési kereteit nyolc nevesített prioritási körben, továbbá 15 nevesített kiemelt projekt keretében - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás keretébe tartozik egyebek mellett a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítésére szánt 80 milliárd forint. Ugyanez a cégkör termelési kapacitásainak bővítésére kombinált hiteltermék keretében juthat forráshoz, 20 milliárd forint összegben.    

A kutatás, technológiai fejlesztés és innováció című 2. prioritás körébe tartozik egyebek között a vállalatok önálló, illetve együttműködésben végzett K+F+I tevékenységének támogatása. A két kategóriára külön-külön 25-25 milliárd forint jut. Az ELI lézer kutatóközpont megvalósításának második fázisához 34,58 milliárd forintot rendelt a kormány.    

Az infokommunikációs fejlesztésekről szóló 3. prioritás legnagyobb támogatási tétele az újgenerációs elérési hálózat tervező keretrendszerre (NGA) és körzethálózatok fejlesztésére tervezett 68 milliárd forint, amelyhez kombinált hiteltermék keretében lehet hozzájutni.  

Az energiáról szóló 4. prioritás körében háromszor 6 milliárd forintra lehet pályázni. A célok a következők: épületenergetikai fejlesztések, épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva, illetve helyi hő- és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal.  

A foglalkoztatásról szóló 5. prioritásban a legnagyobb összeg - 102 milliárd forint - az út a munkaerőpiacra programra jut.     A versenyképes munkaerőről szóló 6. prioritás keretében 30 milliárd forint költhető az alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzésére.    

A turizmusról szóló 7. prioritás négy tétele közül kiemelkedik a tartós állami tulajdonú kulturális örökségek turisztikai hasznosítása, 10 milliárd forintból.    

A pénzügyi eszközökről szóló 8. prioritásból kiemelkedik a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére fordítható 44 milliárdos hitel, valamint az ugyanennek a vállalati körnek szánt, kapacitásbővítést szolgáló kombinált hitel 30 milliárd forintos kerete.    

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program nevesített kiemelt projektjei közé tartozik a kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése, amelynek kerete 4,29 milliárd forint. A digitális szakadék csökkentésére pedig 8,95 milliárd forint szerepel a kormányhatározatban.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra