Megállapodás született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosításáról

MUNKAJOG

Nyomtatás

A megállapodás részleteit még nem ismertették

Létrejött a megállapodás a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosításáról az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság és a tagállamok kormányait képviselő tanács között - jelentették be csütörtökön Brüsszelben.
 
Az intézményközi egyeztetések lezárásáról hírt adó közös közleményben hangsúlyozták: a tárgyalódelegációk szerint "kiegyensúlyozott" egyezmény született, melynek nyomán hamarosan hivatalosan is elfogadhatják az irányelv módosítását.
 
Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos kijelentette, az Európai Bizottság két évvel ezelőtti javaslatának lényege az volt, hogy a munkabér és a munkafeltételek terén ugyanazok szabályok vonatkozzanak a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre, és ezt az elvet sikerült megőrizni.
 
Hangsúlyozta, hogy a kompromisszumos megoldás fenntartja a bizottsági tervezet legfőbb elemeit, ugyanakkor mindhárom uniós intézmény, illetve az állampolgárok aggályait is tiszteletben tartja, és világos szabályokat teremt mindenki számára.
 
"Ez jó hír a szociális Európa számára" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az egyezség tisztességesebb és jobban működő munkaerőpiacot hoz létre.
 
A megállapodás részleteit még nem ismertették, a tájékoztatás szerint azonban már a napokban bemutatják az uniós társjogalkotó szerveknek, hogy mielőbb meglegyen a felhatalmazás a végleges jóváhagyáshoz.
 
Korábban a tagállami kormányokat tömörítő tanácson belül is óriási vita volt a kérdésben, de októberben sikerült kompromisszumra jutni a módosítás fő vonalairól. Ennek értelmében a fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. Fontos pont azonban, hogy a módosítás előírásai nem érintenék a fuvarozói szektort, arra vonatkozóan külön szabályokat hoznának. Ebben egyébként az Európai Parlament azonos állásponton volt.
 
A munkáltatók a jelenlegi szabályok értelmében nem kötelesek a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni kiküldött dolgozóiknak, akik így ugyanazért a munkáért gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint a helyiek, szakértők szerint ráadásul ennek versenytorzító hatásai is lehetnek.
 
A kiküldött munkavállalók száma 2010 és 2015 között 41 százalékkal nőtt az EU-ban, és elérte a 2,05 milliót, de ez még így is mindössze 0,9 százalékát jelenti az unió teljes munkaerejének.
 
A kiküldetésben lévő munkavállalók 85 százaléka Nyugat-Európában dolgozik, legtöbben Németországban, Franciaországban, illetve Belgiumban. A legnagyobb kibocsátó államnak Lengyelország, Németország és Franciaország számít

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra