Megállt a csökkenő trend a késedelmes fizetés terén

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A vállalkozások 64 százalékának legalább egy üzleti partnere késedelmesen fizetett 2021 első fél évében, ami csökkenés az egy évvel korábbi 65 százalékhoz és a másfél évvel korábbi 68 százalékhoz képest, ugyanakkor 2 százalékpontos emelkedés a fél évvel korábbihoz viszonyítva - a MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) legújabb elemzése szerint

Az előző időszakhoz képest ugyanakkor tovább csökkent azon cégek aránya, amelyeknek üzleti partnereik több mint fele fizetett késedelmesen. Tavaly júliusban a cégek 9 százaléka, 2021 januárjában a 8 százaléka, 2021 júliusában pedig a válaszadók 6 százaléka számolt be erről.

Míg a 20-49 fős és az 50-99 fős cégek 8-9 százaléka tapasztalta, hogy a partnerei több mint fele késedelmesen fizetett, addig ugyanez az arány a 100-249 fő közötti vállalkozások esetében 3 százalék, a 250 fő feletti nagyvállalatoknál pedig mindösszesen 1 százalék volt - állapította meg a GVI. Megemlítték, hogy ugyanakkor mindegyik létszámkategóriában 35-37 százalékot ért el azon cégek aránya, amelyek egyáltalán nem voltak érintettek a késedelmes fizetésben.

A felmérésben részt vevő válaszadók 26 százaléka maga is tartozott a beszállítóinak az első fél évben.

A késedelmesen fizető üzleti partnerek problémája legnagyobb arányban a tisztán hazai tulajdonban álló (69 százalék) és a kereskedelmi (69 százalék) cégek körében jelent meg - ismertették.

A felmérés szerint a lánctartozást tapasztaló cégek aránya a 100-249 fő közötti vállalkozások esetében volt a legalacsonyabb (10 százalék), míg a többi létszámkategóriában ez az arány 14-16 százalék között alakult. A tisztán hazai tulajdonban lévő cégek 15 százaléka, a külföldi (rész)tulajdonban lévő vállalatoknak pedig 11 százaléka számolt be arról, hogy az adatfelvétel időpontját megelőző évben előfordult, hogy lánctartozás miatt nem tudtak idejében fizetni. Ágazatonként vizsgálva a feldolgozóipari cégek körében volt a legmagasabb az arányuk (16 százalék), miközben az építőipari vállalkozásoknak már csupán a 12 százaléka számolt be lánctartozásról a fél évvel ezelőtti 23 százalék után.

Az elemzés a GVI idén júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének adatain alapul, amelynek részeként 350, legalább 20 főt foglalkoztató hazai vállalkozást kérdeztek meg a késedelmes fizetéssel és a lánctartozással kapcsolatban.

MOST FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓRA!

Az Önadózó újság előfizetési díja 2021. 9-12. hónapra 8.232,-Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Online csomag: Számviteli szabályzatok 2021, GDPR Segédlet,  Pénzmosás elleni szabályzat 2021, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek. Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra