Megjelent a kkv generációváltási és válságkezelési pályázat

Forrás: MTI

Címkék: generációváltás


A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását. A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez

Megjelent "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását - hangsúlyozta Rákossy Balázs.    

Ez azért időszerű, mert Magyarországon az 1990-es évek elején több ezer vállalkozás indult el közel egy időben, így az akkor jellemzően harmincas, negyvenes korosztály napjainkra elérte a nyugdíjas kort. A generációváltás a gazdasági folyamatok természetes része. A vállalkozások továbbvitelének számos módozata létezik, az átruházás folyamata eltérő megközelítést igényel a családon belüli öröklés, egy külső személy általi átvétel, egy másik cég általi felvásárlás vagy a nyilvános tőzsdei bevezetés esetében - magyarázta  az államtitkár.

A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez - tette hozzá.

Kifejtette: jelenleg a hatályos magyar csődtörvény alapján végbemenő magyar csődeljárások általában felszámolási eljárással, azaz sikertelenül végződnek. A cél az, hogy ez ne így legyen, hiszen a csőd alatt álló cégek jó része megfelelő beavatkozásokkal megmenthető. A megmentés egyet jelent a cég alkalmazottainak vagy egy részének megmaradásával, a már kidolgozott és működő vállalati folyamatok, know-how-k, piacok, értékek megőrzésével, tehát egy olyan, sokszor nem is igazán számszerűsíthető érték megtartásával, amely az összességében vett gazdasági teljesítőképességhez járul hozzá. 

A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani - ismertette az államtitkár.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra