Mi mennyi 2016-ban?

ART

Nyomtatás
Forrás: kormanyhivatal.hu

Címkék: mi mennyi 2016-ban


A kiadvány összefoglalva tartalmazza a bérminimumokat, adó- és járulékmértékeket, szociális juttatások összegeit, munkaadók, munkavállalók közterheit. Előfizetőink letölthetik a Segédletek menüből.

Mi mennyi 2016-ban?

A minimálbér nőtt, a közmunkabér maradt.  8 éve nem nő a nyugdíjminimum, a gyes, a családi pótlék, az illetményalap. Marad a közfoglalkoztatási bér 79155 forint (teljes munkaidős foglalkoztatásnál ) 2016-ban – olvasható a dokumentumban.
 
Az álláskeresési járadék maximuma továbbra is a minimálbér, így bruttó 111 ezer forintra nőtt a maximális összege – természetesen azokra vonatkozik, akik már idén váltak jogosulttá.

A közszolgálati tisztviselők illetményalapja 8 éve 38650 forint. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege is stabilan 28500 forint 2008 óta, 2016-ban sincs változás. Így a nyugdíjminimumhoz kötött gyes bruttó összege is 28500 forint immár 8 éve. A családi pótlékok összege is hasonlóan fix.
 
A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege - 22800 forint- sem változott tavalyhoz képest, bár ez nem 2008 óta ennyi, 2012-ben ugyanis 28500 forintról csökkentették erre a szintre.
 
Változások is történtek: a minimálbér havi bruttó 111 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum 129 ezer forintra.
 
További hasznos adatokat találhat például a munkaadók által fizetendő közterhekről, a pénzbeli társadalombiztosítási ellátások és családtámogatásokról, szociális ellátásokról

Letölthető a Segédletek menüből.




FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra