MNB: a növekedési hitelprogram harmadik szakaszában a kkv-k 125 milliárd forintot vettek igénybe

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nhp


Az MNB szerint 2016 második félévében a növekedési hitelprogram gyorsuló kihasználására lehet számítani, ebben segíthet az EU-s támogatások gyorsuló lehívása, a földhitelprogram felfutása, valamint a nhp devizapilléréhez kapcsolódó banki termékfejlesztések befejeződése.

A növekedési hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakaszában az idén eddig 4600 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vett igénybe finanszírozást mintegy 125 milliárd forint összegben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden
 
A tájékoztatás szerint ezzel a program korábbi szakaszaival együtt több mint 33 ezer kis- és középvállalkozás (kkv) jutott hitelhez. 
 
Az MNB 2016 elején a bankok piaci hitelezésre való átállását elősegítő növekedéstámogató program (ntp) részeként indította el az növekedési hitelprogram harmadik, kivezető szakaszát, amelynek két pillérében 2016 végéig van lehetőség - kizárólag beruházásokat finanszírozó - hitelszerződések megkötésére. 
 
A jegybank közleménye szerint a program harmadik szakaszában - 2016. január 1-től július 1-jéig - a részt vevő hitelintézetek 125 milliárd forint összegű szerződésről közöltek adatot, ami 5850 ügylethez és 4615 vállalkozáshoz kapcsolódott. Ebből 100,8 milliárd a forintfinanszírozást lehetővé tevő I. pillérhez kötődik, míg 24,3 milliárd forintnyi hitelt devizában nyújtottak a hitelintézetek a II. pillér keretében a természetes fedezettel rendelkező kkv-k számára. 
 
Az MNB szerint 2016 második félévében a növekedési hitelprogram gyorsuló kihasználására lehet számítani, ebben segíthet az EU-s támogatások gyorsuló lehívása, a földhitelprogram felfutása, valamint a nhp devizapilléréhez kapcsolódó banki termékfejlesztések befejeződése. 
 
A program eddigi három szakaszában, 2013 júniusa óta több mint 33 ezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz, 2251 milliárd forint összegben.
 
Az MNB közölte, hogy az I. pillér igénybevétele júniusban átlépte a terméktájékoztatóban szereplő 60 milliárd forintos küszöböt, mostantól minden naptári hónap első keddi munkanapján közzéteszik a keretösszeg kihasználtságának aktuális mértékét. 
 
Az MNB közleményében emlékeztet, hogy a monetáris tanács június 7-én az I. pillér eredetileg 300 milliárd forintos keretösszegének 100 milliárd forinttal való megemeléséről döntött. 
 
A rekord alacsony szintű alapkamat tartós fenntartása mellett ezzel is elő kívánja segíteni, hogy biztosan megvalósuljon a kkv-hitelállomány idei évre várt 5-10 százalékos bővülése, ami a reálgazdaság megfelelő növekedéséhez szükséges - közölte az MNB. Hozzátették, a hitelintézetek közti allokációjára - a bankszövetség kérését szem előtt tartva - oly módon kerül sor, hogy a kkv-hitelezés iránti elkötelezettségüket mutató, de már szűkülő kerettel rendelkező hitelintézetek minél nagyobb teret kaphassanak tevékenységük folytatásához.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra