Most jön a falusi csok hajrája

Forrás: MTI

Címkék: CSOK


Bő 3 hónap még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi csok nyújtotta előnyöket. Az exponenciálisan növekvő árak mellett egyre kisebb részben tud a falusi csok hozzájárulni a lakásvásárláshoz.

Az ingatlanpiacon a falusi ingatlanokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményből (csok) június végéig még közel 30 milliárd forint realizálódhat a Duna House várakozásai szerint - közölte az ingatlanközvetítő.

A közleményükben kiemelték: bő 3 hónap még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi csok nyújtotta előnyöket.

A falusi csok keretein belül eddig közel 149 milliárd forintot utaltak ki 27 ezer igénylő családnak a bevezetése óta eltelt több mint két évben - idézték fel a kormányzati számokat.

A Duna House szerint a támogatás szociológiai hatásai már érzékelhetők, ugyanakkor az exponenciálisan növekvő árak mellett egyre kisebb részben tud a falusi csok hozzájárulni a lakásvásárláshoz.

Benedikt Károly, a Duna House pr- és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy indulása óta változatlan összegű ez a fajta támogatás, a lakásárak azonban - a pandémia ellenére is - szignifikánsan emelkedtek. Ez nemcsak a nagyvárosokban, hanem a falusi csok által érintett, kevesebb, mint 5000 lakost számláló községekben is tapasztalható - húzta alá.

A szakember jelezte, hogy a tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százaléka esetében elérhető a falusi csok, ami így az ingatlantranzakciók körülbelül 10-15 százalékát érintheti.

A falusi csok egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak - idézték fel a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra