MVH: kedvező tapasztalatok az agrártámogatási kérelmeknél


Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, aki egyben jelezte: az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.

Gyuricza Csaba szerdán, Dombóváron tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mintegy 400 milliárd forintos támogatási keretre határidőig 178 ezer kérelem érkezett. 

"Az igénylések száma a tavalyihoz hasonlóan alakult" - tette hozzá  Dragovácz Nikoletta elnökhelyettes.

Az MVH elnöke az ellenőrzésekkel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az adminisztratív, formai ellenőrzést minden kérelmező esetében elvégzik, helyszíni ellenőrzésre jogcímtől függően az érintettek 10 százaléka számíthat. "Mindez feltétele a kifizetéseknek, és hozzájárulhat a támogatási összegek növeléséhez azáltal, hogy a jogosulatlan igénylők kiszűrésével több marad a jogosult gazdáknak" – mutatott rá.

Gyuricza Csaba a területalapú támogatásoknál tipikus kérelmezési hibákra példaként elmondta, hogy sok gazdálkodó nagyobb területre igényelt támogatást, mint amire jogosult lenne, mások nem tudták igazolni a jogszerű földhasználatot. "Utóbbi kiküszöbölésére az MVH kezdeményezte az igazolás egyszerűsítését, egy júniusban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a hivatal már többféle dokumentumot, önmagában tulajdoni lapot is elfogad a jogszerűség igazolására" – fűzte hozzá.

A környezet- és éghajlatvédelmet szolgáló zöldítéssel, mint új támogatási lehetőséggel kapcsolatban közölte, hogy Magyarország a huszonegy komponens közül hússzal élt, a gazdálkodók mintegy 482 ezer hektárra nyújtottak be igénylést, s a legnagyobb területre a nitrogénkötő növények termesztését, az ökológiai másodvetést, valamint az ugaroltatást, azaz a föld parlagon hagyását vállalták.  

Kiemelte, egy napokon belül megjelenő FM-rendelet lehetőséget ad arra, hogy azok, akik hibás igénylést nyújtottak be az ökológiai fókuszterületükkel összefüggésben, még az ellenőrzések lezárása előtt módosíthatják kérelmüket, illetve a fókuszterület kijelölését, így nem kerülnek hátrányba a forrás lehívása során.

Gyuricza Csaba hangoztatta, hogy a zöldítés kedvező változtatásokat eredményez a hazai vetésszerkezetben. Példaként hozta fel, hogy a zöldítési támogatás révén a szója vetésterülete egy év alatt 72 ezer hektárra, a korábbi kétszeresére nőtt és a következő években akár 100 ezer hektárnál is nagyobb lehet, ha a vetőmagigényt sikerül kielégíteni.

"Aki vállalta a szemes fehérjenövény termelését, akár a területalapú támogatáson felüli kiegészítő támogatással együtt, 120-130 ezer forintra is jogosult lehet hektáronként" – mondta.

Az MVH elnöke a Darányi Ignác Terv - Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 közötti időszakának zárásáról elmondta, 7000-8000 kifizetési kérelem benyújtása várható még, a határidő a jogcímek többsége esetén augusztus 31., az összes forrást idén december 31-ig kell kifizetni. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra