Na, ez jó lesz: jövő januártól név nélkül is lehet közérdekű bejelentést tenni

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: közérdekű bejelentés


Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala megkezdte a felkészülést, a személyi és technikai feltételek kialakítását a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényben foglalt új feladata végrehajtására - tájékoztatott az alapjogi biztos hivatala szerdán

A közleményben emlékeztetnek: a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény alapján 2014. január 1-jétől bárki fordulhat panasszal, illetve közérdekű bejelentéssel az állami vagy a helyi önkormányzati szervhez. A közérdekű bejelentő kérheti, hogy személyes adatai kizárólag az alapvető jogok biztosa és hivatala számára legyenek hozzáférhetőek.

Ebben az esetben a bejelentő az alapvető jogok biztosának – most még fejlesztés alatt álló elkülönített elektronikus rendszerén - tehet majd közérdekű bejelentést, amelyet a hivatal úgy dolgoz fel, hogy a bejelentés ne tartalmazzon a közérdekű bejelentő azonosítását lehetővé tevő adatot. Az ombudsmani hivatal tájékoztatása szerint a közérdekű bejelentést ebben az anonimizált formában továbbítja az ügyben eljáró hatósághoz.

Az ombudsman emellett közvetlenül is vizsgálhatja a közérdekű bejelentések kezelésének gyakorlatát.

A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény célja az állami szervek működésébe vetett közbizalom növelése, az állami működés jobbá tétele és a korrupció elleni hatékonyabb fellépés. A jogszabály a bejelentő védelmében meghatározza, hogy a panaszos vagy a bejelentő személyes adatai csak az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnek adhatók át, amennyiben a szerv a törvény alapján jogosult az adatok kezelésére, vagy ha az adatok továbbításához a panaszos vagy közérdekű bejelentő egyértelműen hozzájárult - írták a közleményben.

Az ombudsman a rendszer működéséről, igénybe vételének módjáról a törvény hatályba lépését megelőzően ad részletes tájékoztatást, amelyet megjelentet a hivatal honlapján (www.ajbh.hu) is.

***

TI: az államfő ne írja alá a közérdekű bejelentésekről szóló törvényt!
 
A Transparency International (TI) Magyarország arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló új törvényt, hanem küldje vissza megfontolásra a parlamentnek - közölte a jogvédő szervezet szerdán.
 
A szervezet indoklása szerint az új jogszabály nem segíti a korrupció felszámolását, és nem védi kellően azt, aki korrupciót észlel és bejelent. 

A TI Magyarország utalt arra, hogy már a törvényjavaslat előzetes változatát is kritizálták, ám az egyeztetésre bocsátott első változatot megelőlegezett bizalommal továbbgondolásra alkalmas próbálkozásnak tartották. A parlament által kedden elfogadott törvény azonban "nem más, mint a korrupció ellen fellépni hajlandó polgárok megvédésére tett alkalmatlan kísérlet" - írták.

Közölték, az általuk 2012-ben és 2013-ban végzett felmérések kimutatták, hogy Magyarországon az emberek 70 százaléka nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlelne, ami nemzetközi összehasonlításban is megdöbbentően rossz arány.

A szervezet nem ért egyet azzal, hogy a kormány egy korrupció elleni új csúcsszerv létrehozása helyett például a rendőrséget, az adóhatóságot, az ügyészséget vagy a számvevőszéket kötelezi a közérdekű bejelentések kivizsgálására.

Kifogásolják azt is, hogy védelemben csak a közérdekű bejelentő részesülne, vagyis a családtagjai és más hozzátartozói például nem. Súlyos jogalkotói mulasztásnak tartják még, hogy a korrupciót bejelentők nem részesülnek védelemben a jogellenes felmondással vagy a felfedett államtitok, üzleti titok megsértése miatti felelősségre vonással szemben.

A civil szervezet egyedül azt tartja előrelépésnek, hogy a törvény értelmében az ombudsman vizsgálódhat azoknál a hatóságoknál, amelyek vonakodnak eljárni a közérdekű bejelentések ügyében. Mivel azonban az ombudsmani megállapítások nem kötelezik a mulasztó hatóságokat, áttörés szerintük ettől a megoldástól sem remélhető.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra