Nagy-Britannia az OECD második legkisebb társasági adóját vetné ki

TAO

Nyomtatás

A legkisebb társasági adót, 12,5 százalékosat Írországban kell fizetni, a második a tagok közé 2016-ban felvett Lettország, ahol 15 százalékos a társasági adó, a harmadik legkisebb társasági adó, 17 százalékos pedig Szlovéniában van. A negyedik helyen három ország osztozik 19 százalékkal: Magyarország, Lengyelország és Csehország.

Az OECD tagországok közül Nagy-Britanniában lehet a második legkisebb a társasági adó, ha megvalósul a pénzügyminiszter adócsökkentési terve. 
 
George Osborne brit pénzügyminiszter a Financial Times vasárnapi számában megjelent nyilatkozatában közölte, hogy tervei szerint 15 százalékra vagy az alá viszik le a társasági adó mértékét. A cél, hogy befektetésekre csábítsák az üzleti köröket, mielőtt a Brexit érezhető hatást gyakorol a gazdaságra.
 
A World Economic Forum honlapján közzétett kimutatás szerint az OECD tagországai közül a legkisebb társasági adót, 12,5 százalékosat Írországban kell fizetni, a második a tagok közé 2016-ban felvett Lettország, ahol 15 százalékos a társasági adó, a harmadik legkisebb társasági adó, 17 százalékos pedig Szlovéniában van. 

A negyedik helyen három ország osztozik 19 százalékkal: Magyarország, Lengyelország és Csehország. 

A brit társasági adóval megegyező 20 százalékot Észtország, Finnország, Izland és Törökország vet ki.

A skála másik végén az Egyesült Államok, Franciaország és Belgium áll 30 százalék feletti társasági adóval.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra