Napirenden a nyári szja-törvény módosítás

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: babakötvény, támogatás


A jövőben a 2006 előtt születettek javára is nyitható lenne számla 25 ezer forintos díj ellenében, viszont ebben az esetben a születéskor járó állami támogatást már nem kapnák meg. És a piaci szereplők által kibocsátott utalványok formájában adhatnák a jövőben a munkavállalók az iskolakezdési támogatást.

A babakötvény és az iskolakezdési támogatás szabályainak módosítását tartalmazó törvényjavaslat általános vitájával folytatódott az Országgyűlés keddi ülése.

A Kormány célja a babakötvény elérésnek bővítése és az iskolakezdési támogatás utalvánnyal való kifizetése.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár a babakötvény néven közismert Start-számla kapcsán elmondta: a most tárgyalt módosítás szerint a jövőben a 2006 előtt születettek javára is nyitható lenne számla 25 ezer forintos díj ellenében, viszont ebben az esetben a születéskor járó állami támogatást már nem kapnák meg. Ugyanúgy járna ugyanakkor a befizetések után a legfeljebb 6000 forintos állami támogatás. További újdonság, hogy nemcsak szülő, hanem bármely hozzátartozó megnyithatja a Start-számlát, és megszűnik az éves befizethető összeg felső határa is. Végül változás az is, hogy a jövőben csak a Magyar Államkincstárnál nyitható Start-számla, de a már meglévők megtarthatók más befektetési intézeteknél is. A kormány tervei szerint 2012 októbertől lépnének életbe a módosítások - ismertette az államtitkár.

A másik fontos módosítandó terület az iskolakezdési támogatásokat érinti. Itt a legfontosabb változás, hogy piaci szereplők által kibocsátott utalványok formájában adhatnák a jövőben a munkavállalók a támogatást. Szintén újdonság, hogy az utalvány felhasználásának határidejét kitolják a kibocsátás évének utolsó napjáig - mondta el Cséfalvay Zoltán.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra