NAV: hamarosan kiküldik az értesítést a tartozásról vagy túlfizetésről

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: NAV folyószámla


Az eltéréseket észrevételezni kell. Az e-bevallók nem kapnak papír alapú értesítést.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van - közölte a NAV. 
 
A közleményben kifejtették: a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, azaz mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza. 
 
Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint - jegyezték meg. 
 
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kivonat mellett az adózó késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában amennyiben fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és emiatt ötezer forintot elérő pótléka keletkezett.
 
Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket többféle módon is rendezhetik: csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével - olvasható a közleményben. Ebben arra is kitérnek: túlfizetés esetén a 1817-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.
 
Fontos tudni, hogy akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, továbbá akik önként választják a kapcsolattartás elektronikus útját, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.
 
A NAV azt tanácsolja, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenki hasonlítsa össze a saját nyilvántartásával. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon, a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül vagy írásban lehet.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra