NAV: megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: folyószámla


Azok az adózók, akiknek 2016. január 1. és április 17. között legalább egy elektronikusan benyújtott és feldolgozott bevallása vagy adatszolgáltatása volt, elektronikus bevallóknak számítanak, így papíron nem kapnak folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt sem. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően, már a netes felületen, folyamatosan nyomon követhetik adószámlájuk alakulását

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig mintegy másfél millióan kapnak értesítést a hivataltól - közölte a NAV  pénteken.
 
Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. A NAV az egyenleg megállapításánál az adószámla 2015. december 31-i állapotát veszi alapul. 
  
A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesítette, és ezért 2015-re vonatkozóan késedelmi pótléka keletkezett.
   
Az adó- és vámfolyószámlák egyesítése miatt a kivonatban a vámfolyószámlák 2016. január 1-jei nyitó egyenlege és az azt követő időszak részletezése is megtalálható. 
    
Azok az adózók, akiknek 2016. január 1. és április 17. között legalább egy elektronikusan benyújtott és feldolgozott bevallása vagy adatszolgáltatása volt, elektronikus bevallóknak számítanak, így papíron nem kapnak folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt sem. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően, már a netes felületen, folyamatosan nyomon követhetik adószámlájuk alakulását, és, ha 2015-re vonatkozóan késedelmi pótlékkal érintettek, akkor május végétől megtekinthetik annak levezetését is - közölte az adóhatóság.
   
A folyószámla-kivonatot és a pótlékértesítőt célszerű a kivonat mellékleteként megküldött Tájékoztató segítségével összehasonlítani az adózó saját nyilvántartásával. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 40/20-21-22 számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül, vagy írásban lehet. Ehhez a NAV honlapjáról letölthető Folyószámla-kivonatra észrevétel nyomtatvány segít - írták.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra