NGM: júliustól indul az online számlázás

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: online számlázás


Az NGM szerint az online számlázás nemcsak a gazdaság fehérítésére alkalmas, hanem jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is. Sőt a gazdálkodók a NAV egy újabb szolgáltatását is igénybe vehetik majd: lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, így például partnereik számláit is megnézhetik, persze csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők.

Idén július elsejétől élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás, a kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
 
A tárca közleményében közölte, hogy szerdától tette hozzáférhetővé a számlázó szoftverek fejlesztőinek szóló és az informatikai részleteket pontosan meghatározó leírásokat. Ezek a fejlesztőket segítik, hiszen a számla kiállítójánál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi, az a vállalkozóknak semmilyen plusz munkát nem jelent. 
 
Az NGM szintén szerdától tette elérhetővé rendeletének tervezetét, amelyet  a közösségi szabályok alapján a kötelező 3 hónapos notifikációs eljárást követően hirdethetnek ki, így a vállalkozók számára egyúttal felkészülési időt is jelent. 
 
A kormány a július elsejei indulással a kötelező három hónapos felkészülésnél is jóval hosszabb időt biztosít a vállalkozásoknak és a szoftver fejlesztőknek, hogy az új szabályoknak meg tudjanak felelni - tették hozzá. 
 
Közölték: az online számlázás nemcsak a gazdaság fehérítésére alkalmas, hanem jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is. Sőt a gazdálkodók a NAV egy újabb szolgáltatását is igénybe vehetik majd: lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, így például partnereik számláit is megnézhetik, persze csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők. 
 
Azokról a számlákról kell július 1-jétől a számlázó programoknak online adatot küldeniük az adóhivatalba, amelyeken az áthárított általános forgalmi adó összege legalább 100 ezer forint. Legkésőbb a kiállítás utáni napon a kézi számla adatait is továbbítani kell, ha az áfa összege eléri vagy meghaladja a félmillió forintot. Ha félmilliónál kevesebb a számlában szereplő áfa, akkor pedig legkésőbb a kiállítást követő ötödik napon kell rögzítenie ezeket az adatokat az adózónak.
 
A tárca közleménye emlékeztet: az Európai Bizottság tanulmánya szerint fele akkora volt 2015-ben az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban. Amíg Magyarországon az adórés - a várt és a ténylegesen beszedett áfa közti különbség - 13,7 százalék, addig a régiós átlag 25,5 százalékos. Az online számlázás bevezetésével 2018-ra akár 10 százalék alá is csökkenhet az adóelkerülés mértéke.
 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra