NGM: kutatói járulékkedvezménnyel élhetnek a cégek

Forrás: MTI

Címkék: kutatók


Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)csütörtöki közleményében.

A tárcaA tárca közlése szerint a kutatói járulékkedvezmény a hétfőn elfogadott adótörvények egyik új eleme. Az adókedvezmény mértéke a szociális hozzájárulási adó teljes összege, tehát a 27 százalékos kulcs helyett járulékmentességgel számolhatnak a vállalkozások, emellett az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni. 
Az NGM példája szerint így egy bruttó 400 ezer forintot kereső kutatóorvos havi bérköltsége a munkáltató számára 2013-ban 400 ezer forint lesz, szemben az idei 514.000 forinttal, ami éves szinten 1 millió 368 ezer forint megtakarítást jelent a cégnek.
 
Az intézkedés költségvetési hatását - a vállalkozásoknál tevékenykedő csaknem 1300 Ph.D. kutató után - mintegy 2 milliárd forintra becsülik.
 
A közlemény szerint szerepel egy másik kedvező módosítás is az adótörvényekben: január 1-jétől az a vállalkozás is igénybe veheti majd a maximum 50 millió forintos társasági adóalap-kedvezményt, amelyik központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást. Ennek kalkulált költségvetési hatása mintegy 1,5 milliárd forint.
 
A kormány az intézkedéstől a vállalkozások által működtetett kutatóhelyeken dolgozó Ph.D. kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok számának jelentős növekedését várja.
 
Az intézkedés közvetlen hatása, hogy a vállalkozási kutatóhelyek számára előnyösebbé válik magas végzettséggel rendelkező, nagy szaktudású kutatókat foglalkoztatni, mert az utánuk fizetendő munkáltatói közterhek jelentősen csökkennek. A járulékkedvezmény bevezetésének további hatása, hogy bővülnek a tudományos fokozattal rendelkező kutatók életpálya-esélyei - közölte az NGM. közlése szerint a kutatói járulékkedvezmény a hétfőn elfogadott adótörvények egyik új eleme. Az adókedvezmény mértéke a szociális hozzájárulási adó teljes összege, tehát a 27 százalékos kulcs helyett járulékmentességgel számolhatnak a vállalkozások, emellett az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni. 
 
Az NGM példája szerint így egy bruttó 400 ezer forintot kereső kutatóorvos havi bérköltsége a munkáltató számára 2013-ban 400 ezer forint lesz, szemben az idei 514.000 forinttal, ami éves szinten 1 millió 368 ezer forint megtakarítást jelent a cégnek.
 
Az intézkedés költségvetési hatását - a vállalkozásoknál tevékenykedő csaknem 1300 Ph.D. kutató után - mintegy 2 milliárd forintra becsülik.
 
A közlemény szerint szerepel egy másik kedvező módosítás is az adótörvényekben: január 1-jétől az a vállalkozás is igénybe veheti majd a maximum 50 millió forintos társasági adóalap-kedvezményt, amelyik központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást. Ennek kalkulált költségvetési hatása mintegy 1,5 milliárd forint.
 
A kormány az intézkedéstől a vállalkozások által működtetett kutatóhelyeken dolgozó Ph.D. kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok számának jelentős növekedését várja.
 
Az intézkedés közvetlen hatása, hogy a vállalkozási kutatóhelyek számára előnyösebbé válik magas végzettséggel rendelkező, nagy szaktudású kutatókat foglalkoztatni, mert az utánuk fizetendő munkáltatói közterhek jelentősen csökkennek. A járulékkedvezmény bevezetésének további hatása, hogy bővülnek a tudományos fokozattal rendelkező kutatók életpálya-esélyei - közölte az NGM.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra