NGM: még négy napig kérhetik az adókedvezményt a tavalyi első házasok

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: első házasok kedvezménye


Akik tavaly kötöttek házasságot, ám adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azok most még kérhetik: a mintegy 20 ezer érintett házaspárnak mindössze annyi teendője van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírja a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban megadja házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket.

Mintegy 20 ezer házaspárnak már csak 4 napja van a havi 5 ezer forint adókedvezmény lehívására - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (MGM).
 
A KSH statisztikája szerint csaknem 46 ezer házasságkötés volt 2015-ben, 7 ezerrel több, mint 2014-ben.
 
Tavaly 12 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét, ez töredéke annak, ahányan ténylegesen élhettek volna a kedvezménnyel.
 
A szaktárca számítása szerint a 46 ezer házasságból legalább 30 ezer ifjú pár megfelel a feltételeknek, akik mind kérhetnék az "állam nászajándékot".
 
Az NGM felhívja a figyelmet arra, hogy akik tavaly kötöttek házasságot, ám adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azok most még kérhetik: a mintegy 20 ezer érintett házaspárnak mindössze annyi teendője van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírja a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban megadja házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket.

A közlemény szerint a kitöltésnél arra kell ügyelni, hogy a kedvezmény az összevont adóalapból jár. A 2015. adóévben ennek összege havi 31 250 forint. Ezt kell beszorozni a házasságban töltött hónapok számával, azzal hogy az esküvő hónapját követő hónap az első hónap - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az NGM közleményében hangsúlyozza: a kormány Európában egyedülálló módon támogatja a családalapítást, 2015-ben debütált az első házasok kedvezménye. A szabályozás egyszerű, a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 ezer forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. 

A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra