Országos export-tanácsadási kampány indul

KKV

Nyomtatás
Forrás: Heliopolis

Címkék: Kkv, export


A Magyar Nemzeti Kereskedőház a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve országos export-tanácsadási roadshow-t indít, ahol a magyar vállalkozások első kézből kaphatnak információkat a külpiacokról, az export nyújtotta lehetőségekről.

A vállalatok számára egyedülálló lehetőség, hogy termékeik, szolgáltatásaik számos, Európai Unión kívüli országba eljuthatnak, új piacok, új lehetőségek nyílnak előttük. Az MNKH céljai között szerepel az idei évre vonatkozóan újabb 8 kereskedőház megnyitása és mintegy 400 millió euró értékű export lebonyolítása.

„Tavaly év végéig - a terveknek megfelelően - nyolc helyszínen nyitottunk viszonylati kereskedőházat, az idei évre pedig újabbakat tervezünk. A célországok között szerepel például Macedónia, Ukrajna, Algéria, Grúzia, Kuvait, Brazília, Ghána, Vietnám és Szingapúr is. Célunk, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre. A hazai vállalkozások számára ezért egy olyan export-tanácsadási roadshow-t indítunk ahol személyesen, első kézből tájékozódhatnak a lehetőségekről, a külpiacokról, és amelynek köszönhetően reményeink szerint elősegíthetjük export tevékenységük elindítását, így stabilizálva és teremtve új munkahelyeket is.” - jelentette be Kerekes György, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója egy keddi sajtótájékoztatón.
 
A roadshow minden megyeszékhelyet, és nagyobb várost érint majd, így összesen 23 helyszínen vehetnek részt az érdeklődők az előadásokon és az azt követő fórumon. Az eseménysorozatot az MNKH a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával összefogva bonyolítja le. „A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara célja, a Magyar Nemzeti Kereskedőházhoz hasonlóan, hogy támogassa a magyar vállalkozások külpiacra lépését, ezt azonban különböző, egymás tevékenységét kiegészítő eszközökkel tesszük. A roadshow alkalmával az MKIK viszonylati tagozatainak előadása során üzleti tapasztalatokkal, gyakorlati tudnivalókkal gazdagodnak majd a résztvevők.” – mondta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.
 
A Magyar Nemzeti Kereskedőház októberben indította el az exportképes cégeket tömörítő Partner Programját, amelyhez már eddig is több százan csatlakoztak, de továbbra is várja a jelentkezőket elsősorban az élelmiszeripar, mezőgazdaság, vegyipar, környezetipar, gépipar, egészségipar és IT ágazatokból. Az MNKH partnerei számára komplex szolgáltatást nyújt az exportlehetőségek feltárásával, biztosításával, illetve közvetítéssel támogatja a magyar vállalkozásokat, és a külkereskedelmi ügyletek teljes körű lebonyolításában is segítséget nyújt.
 
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az áru- és szolgáltatásexportra egyaránt nagy igény mutatkozik, főként a jó minőségű élelmiszerek, kozmetikumok és luxuscikkek, valamint a mérnöki szolgáltatások, a komplex rendszerek kelendőek, de számos egyéb termék és szolgáltatásra értékesíthető. A magyar cégek előnye a rugalmasságban, a vevőorientált megközelítésben, a testreszabhatóságban és gyorsaságban rejlik.
 
A Magyar Nemzeti Kereskedőház 2013-ban alakult meg, mely az alapok megteremtéséről szólt. Az idei év az, amikor - a további nyitások mellett – az ügyletek számának növelésére koncentrál. A tervek szerint az idei esztendő során 400 millió euró ügyletben vesz részt az MNKH, 800-1000 közötti magyar partnerrel. További célok között szerepel, hogy három év alatt húsz országban működő kereskedőházi rendszert építsen ki.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra