Pályázat elektromos töltőállomások létesítésére

Forrás: MTI

Címkék: elektromos személygépkocsi


A pályázatban feltétel, hogy a töltőállomásoknak bárki által, bármikor hozzáférhetőnek kell lennie, és az önkormányzatoknak legalább 5 évig vállalniuk kell az üzemeltetést. A meghirdetett támogatásra, ami akár 100 százalékos is lehet, megyei jogú városok, budapesti kerületek, és a fővárosi önkormányzat is pályázhat. Az önkormányzati önrész hiánya nem kizáró ok

Hétfőn jelenik meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata; az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
 
Hozzátette: a tárca számításai szerint a támogatásból mintegy ezer új e-töltőpont létesülhet országszerte. A pályázatokat szeptember 15-től lehet benyújtani, és azokat a keret kimerüléséig, de legfeljebb 2016. december 31-ig fogadják be.

A pályázat meghirdetése a Jedlik Ányos terv megvalósításának fontos eleme, ezen belül az országos töltőhálózat bővítése kiemelt feladat.

A fejlesztések támogatásával szeretnék elérni, hogy Magyarország minden nagyobb településén elérhető legyen az elektromos járművek töltése közterületen - mondta.

A miniszter az elért eredmények között említette, hogy jelenleg több mint ezer zöld rendszámú autó közlekedik az utakon, 2020-ig szeretnék elérni az 50 ezret. Ezt reális célnak nevezte, mivel a járművek árának és az üzemeltetési költségek csökkenésével a folyamat a következő években gyorsulhat. Az NGM ennek érdekében további támogatásokat dolgoz ki, ezek között említette egyebek közt az otthoni töltők beszerzését is.

A zöld rendszámú autók több nagyvárosban, köztük Budapesten, Debrecenben vagy Zalaegerszegen önkormányzati döntés alapján számos kedvezményt kapnak, példaként a díjmentes parkolást emelte ki a miniszter. A kormány januártól egyszerűsítette a töltőberendezések létesítési és üzemeltetési feltételeit, és számos adókedvezménnyel - regisztrációs adómentesség, vagy cégautó-adó eltörlése - ösztönzi a járművek elterjedését - sorolta. Csaknem 100 töltőpont létesült egy éven belül egy tavaly meghirdetett pályázatból - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a közösségi közlekedésben Budapest Európa szerte elismert projektet valósít meg, 3,9 milliárd forintos támogatásból. Három hónapja 20 magyar fejlesztésű és gyártású tisztán elektromos busz közlekedik a fővárosban, ami a legnagyobb flotta Európában.

Elmondta, Magyarország az e-gépjárműgyártásnak aktív résztvevője szeretne lenni, kutatás-fejlesztés-innovációban is.

Ismertette: a pályázatban feltétel, hogy a töltőállomásoknak bárki által, bármikor hozzáférhetőnek kell lennie, és az önkormányzatoknak legalább 5 évig vállalniuk kell az üzemeltetést. A meghirdetett támogatásra, ami akár 100 százalékos is lehet, megyei jogú városok, budapesti kerületek, és a fővárosi önkormányzat is pályázhat. Az önkormányzati önrész hiánya nem kizáró ok - mondta.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra