Támogatás igényelhető a nyári diákmunkára

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: diákok foglalkoztatása, diákmunka


A diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál. legfeljebb 2 havi bért támogatnak a programból, és a fiatalokat elsősorban az önkormányzatok vagy az önkormányzati fenntartású intézmények tudják majd foglalkoztatni a nyári szünet ideje alatt.

Az idén 1,5 milliárd forintot fordít a kormány a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos diákok elhelyezkedését segítő, nyári diákmunka-programra - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
 
A miniszter elmondta, hogy legfeljebb 2 havi bért támogatnak a programból, és a fiatalokat elsősorban az önkormányzatok vagy az önkormányzati fenntartású intézmények tudják majd foglalkoztatni a nyári szünet ideje alatt. 

Varga Mihály kifejtette, hogy a 2 évvel ezelőtt indult a programban az első évben 16 ezren, tavaly 25 ezren vettek részt, idén pedig várakozásaik szerint mintegy 20 ezren kapcsolódhatnak be. 

Annak a fiatalnak, aki dolgozni szeretne, a járási hivatalnál érdemes jelentkeznie, az önkormányzat pedig szintén ide jelentheti le munkaerő-igényét - fűzte hozzá.

A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 78 750 forint lehet személyenként és havonta - ismertette Varga Mihály. 

Mint kiemelte, a program célja, hogy már diákkorban elősegítse a fiatalok munkához jutását, és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is. A miniszter hozzáfűzte: az önkormányzatokat arra szeretnék ösztönözni, hogy a hiányszakmákban is nyissanak lehetőséget a fiatalok számára.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből kiderül, hogy a százszázalékos bértámogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. 

A közlemény szerint a diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől már biztosan regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra