Támogatási csalás esettanulmányok - túlárazás

Forrás: MTI

A bűnszervezet irányítója a lehető legnagyobb pályázati összeg lehívása érdekében túlárazott számlákat használt fel, valójában azonban a projektek megvalósítását a lehető legkisebb összeg ráfordításával oldotta meg. A pályázó cégek a legtöbb esetben nem vagy csak részben rendelkeztek a pályázathoz szükséges önerővel. A bűnszervezet vezetője költségnemenként meghatározta azt is, hogy az elfogadott pályázati összeg helyett ténylegesen mennyit szán anyag- és eszközbeszerzésre, az alvállalkozóknak és szállítóknak kifizethető díjakra, azaz a projekt tényleges megvalósítására.

Vádat emeltek egy adócsaló bűnszervezet ellen, amelynek tagjai jogosultalanul vettek igénybe pályázati támogatásokat, a munkát terhelő adókat és járulékokat pedig nem fizették be, így a hazai és az európai uniós költségvetésnek mintegy 8,7 milliárd forint kárt okoztak - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Négyessyné Bodó Marianna közölte: a szervezet 67 vádlottját - köztük 14 vádlottat bűnszervezet tagjaként - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, pénzmosással és gazdasági vesztegetéssel, valamint hamis magánokirat felhasználással vádolják.

A főügyészség vádirata szerint a bűnszervezet irányítója társaival 2010-től egy hierarchikusan felépülő, konspiratívan működő szervezetet hozott létre, amelyet csaknem nyolc éven át működtetett.

A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozása a bűnszervezet vezetője által irányított cégcsoport 19 nyertes pályázatát érintette. Két pályázattal kapcsolatban OLAF-vizsgálat is folyt, amelynek ajánlását a nyomozás során figyelembe vették - írták.

A közlemény szerint a bűnszervezet irányítója a lehető legnagyobb pályázati összeg lehívása érdekében túlárazott számlákat használt fel, valójában azonban a projektek megvalósítását a lehető legkisebb összeg ráfordításával oldotta meg.

A pályázó cégek a legtöbb esetben nem vagy csak részben rendelkeztek a pályázathoz szükséges önerővel. A bűnszervezet vezetője költségnemenként meghatározta azt is, hogy az elfogadott pályázati összeg helyett ténylegesen mennyit szán anyag- és eszközbeszerzésre, az alvállalkozóknak és szállítóknak kifizethető díjakra, azaz a projekt tényleges megvalósítására.

A pályázatok során benyújtott túlárazott számlák és a projektek megvalósításának tényleges költsége közötti különbözet egy, a bűnszervezet keretei között működő számlagyáron keresztül készpénzben jutott vissza a cégcsoport valamely tagjához.

Az ügyészség a bűnszervezetben elkövetőkre fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhatnak. Emellett vagyonelkobzást kezdeményez valamennyi vádlottal szemben a bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyonra, továbbá a bűncselekménnyel szerzett gazdagodás erejéig, 17 céggel szemben pedig pénzbírság kiszabására tett indítványt.

***

WEBÁRUHÁZI ÉRTÉKESÍTÉS JOGI MEGFELELTETÉSE

Útmutató a webáruházakra vonatkozó jogszabályi előírások teljesítéséhez + Adózási, számlázási szabályok + Mintadokumentumok: általános szerződési feltételek (ÁSZF), jogi és adatkezelési tájékoztatások, szabályzatok, nyilvántartások + Webáruház Jogi Teszt már működő webáruházaknak. Már a 2022-es azabályok szerint! Megrendelés: Önadózó Webáruház 

***

ÁRUK ÉS DIGITÁLIS TARTALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK JOGI MEGFELELTETÉSE 

A könyv fogyasztási cikkeket, digitális tartalmakat értékesítő kereskedelmi vállalkozásoknak szól - mindegy, hogy hagyományos üzletben vagy webáruházban teszik ezt. Van egy új rendelet, amely minden kereskedelmi vállalkozásra vonatkozik - és e követelményeknek meg kell felelni. A könyv csekklistákban is összefoglalja a vállalkozások teendőit. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

***

EGYESÜLET VÉGELSZÁMOLÁSA ÉS TÖRLÉSI ELJÁRÁSA 40 LÉPÉSBEN, IRATMINTÁKKAL (E-KÖNYV)

Így kell megszüntetni az alvó és tevékenységet nem végző egyesületeket. Kiadványunk segítségével önállóan is elvégezhetők az egyesület megszüntetésének és nyilvántartásból való törlésének feladatai. Kézikönyv + Forgatókönyv + Iratminták (Word). Az e-könyv formátumunk előnye, hogy a Tartalomjegyzékből minden egyes rész könnyen elérhető. Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra