Támogatásra pályázhatnak falusi civil szervezetek

Forrás: MTI

A pályázatokat keddtől augusztus 31-ig lehet benyújtani, ingatlanvásárlásra vagy meglévő ingatlanok korszerűsítésére, valamint gépjárműbeszerzésre legfeljebb hétmillió forintot, eszközök vásárlására, valamint rendezvények, programok támogatására maximum kétmillió forintot lehet igényelni.

Egymilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak falusi civil szervezetek a Magyar Falu Program keretében - jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Gyopáros Alpár közölte, a pályázatokat keddtől augusztus 31-ig lehet benyújtani, ingatlanvásárlásra vagy meglévő ingatlanok korszerűsítésére, valamint gépjárműbeszerzésre legfeljebb hétmillió forintot, eszközök vásárlására, valamint rendezvények, programok támogatására maximum kétmillió forintot lehet igényelni.

A már hétfőn közzétett pályázati kiírásban az elmúlt évekhez képest lényeges tartalmi módosítás nincs, azon szervezetek azonban, amelyek korábban már nyertek támogatást ingatlan- vagy gépjárművásárlása, nem pályázhatnak újra erre a tevékenységre - hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár felidézte, a Falusi Civil Alap pályázatot 2020-ban hirdették meg először, azóta majdnem kétezer településen több mint hatezer nyertest támogattak mintegy húszmilliárd forint értékben.

A falusi civil szervezetek hagyományt őriznek, értékeket mentenek és adnak át, közösségeket hoznak létre, erősítik a közösségi életet, ezért tapasztalataik szerint általában valamilyen fontos tematikus tevékenységet végző szervezetek pályáznak, például polgárőr, önkéntes tűzoltó, faluszépítő vagy karitatív egyesületek - tette hozzá az államtitkár.

Gyopáros Alpár kiemelte, a korábbi években volt rá lehetőség, hogy megemeljék a pályázat keretösszegét, és bízik benne, hogy idén is így lesz.

A pályázatról további információ találhatók a kormany.hu, a magyarfaluprogram.hu, valamint a bgazrt.hu oldalon. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra