Új Ptk. - A törvények közel felét érinti az új törvénykönyv

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Új Ptk.


A mintegy 400 ezer kft. 20 százalékának a törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, ezek a cégek 2008 után alakultak, amikor az addigi 3 millióról 500 ezerre csökkentette a minimális törzstőkét a törvény. Az addig működő kft.-k 1 százaléka szállította csak le a tőkéjét 500 ezer forintra.

A március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.), valamint az annak kapcsán született hét jelentősebb törvénymódosítás, a magyar jogrendszert alkotó 541 törvényből 228-at érint - mondta Ződi Zsolt, a jogi információk szolgáltatásával foglalkozó Opten Kft. jogi szakmai igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az 1596 paragrafusból álló új Ptk.-ban a rendelkezések 7 százaléka változatlan, 18 százalékuk tartalmilag egyező, míg 38 százalékuk tartalma módosult a régi Ptk.-hoz képest. ugyanakkor a rendelkezések 37 százaléka teljesen új - ismertette az adatokat a szakmai igazgató.
    Legkevésbé az öröklési jog, legjobban dologi- és a családjog változott - tette hozzá Ződi Zsolt.

Sárközy Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti jogi tanszékének professzora a polgári törvénykönyveket a társadalmi életre hosszú távon ható alapvető törvényeknek nevezte. Példaként hozta fel a ma is hatályban lévő törvények közül a Napóleon által 1805-ben alkotott francia, az 1811-es osztrák és az 1900-as német polgári törvénykönyveket.

Az új Ptk. része a gazdasági társaságokat szabályozó joganyag is. Sárközy Tamás elmondta, hogy több érv szólt a Ptk.-ban való elhelyezés mellett, mint hogy külön törvénybe kerüljenek - a mostani helyzethez hasonlóan - a gazdasági társaságok. Így össze lehetett hangolni a kapcsolódó polgári jogi joganyaggal a társasági szabályokat, viszont kívül rekedtek a nem polgári jogi előírások. Így az új szabályozás nem komplett - tette hozzá a professzor.

A kft.-k törzstőkéjének 500 ezer forintról 3 millió forintra emeléséről pedig úgy vélekedett, hogy a mintegy 400 ezer kft. 20 százalékának a törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, ezek a cégek 2008 után alakultak, amikor az addigi 3 millióról 500 ezerre csökkentette a minimális törzstőkét a törvény. Az addig működő kft.-k 1 százaléka szállította csak le a tőkéjét 500 ezer forintra.

Sárközy Tamás kifejtette: az új Ptk.-t múlt év februárban hirdették ki, és a törzstőkét 2016. március 15-ig kell megemelni, a három év elegendő idő erre. Ráadásul a nyereségből is megemelhető a törzstőke.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra