Új szabályozás bonyolítja a távhőcégek életét

TAO

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: távhő


A távhőcégeknek a decemberben záruló üzleti évben kell először alkalmazniuk egy idén év elején életbe lépett törvényi szabályt, amely szerint a kapcsolt villamosenergia-termelést és a távhőtermelést telephelyenkénti bontásban, a távhőszolgáltató tevékenységet pedig településenként szétválasztva kell bemutatniuk - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

A távhőtermelő és távhőszolgáltató cégeknek eddig is el kellett választaniuk egymástól a termelő és szolgáltató tevékenységüket - ismerteti a tanácsadó cég közleményében Forgon Csaba, a Deloitte szenior menedzsere. Egy idén született törvénymódosítás értelmében viszont - amelyet a gyakorlatban most kell először alkalmazniuk a cégeknek - a kapcsolt villamosenergia-termelést és a távhőtermelést telephelyenként, a távhőszolgáltató tevékenységet pedig településenként szükséges feltüntetniük az éves beszámoló kiegészítő mellékletében. Az éves beszámolókat meg kell küldeni az energiahivatalnak. 

A szabályváltozás összetett feladat elé állítja a távhőtársaságokat, a cégek feladata most a megfelelő előkészítés, amely magában foglalja a meglévő szabályzatok átalakítását, vagy egy teljesen új metódus kidolgozását. Mindenképpen ki kell térniük arra, hogyan osztják meg a költségeket és bevételeket az egyes telephelyeken és településeken. 

A bevételi oldal elkészítése könnyebb lehet, hiszen a lakosság számára termelt, majd kiszámlázott és értékesített mennyiség adott. Probléma jelentkezhet azonban a költségek és bevételek megbontása körül: fejtörést okozhat például az általános költségek és a tőke megfelelő allokálása az egyes telephelyekre vonatkozóan, hiszen kérdéses, hogy egyes központi tételeket miként lehet területi alapon hozzárendelni azokhoz - mutat rá a szakértő. 

Kérdéses továbbá az is, miként választják majd el a társaságok a termelő és szolgáltató tevékenységet a többi, kapcsolódó funkciótól. A folyamat akadálymentes végrehajtásához ráadásul igen komoly módosításokat kell végrehajtani a céges számviteli és a vállalatirányítási rendszerekben.

A szétválasztás kockázatot is hordoz magában, mert ha papíron az egyes telephelyeken aránytalanul magas (vagy éppen alacsony) profit jelenik meg a jelentésekben, nem zárható ki, hogy a szabályozó hatóság a távhő-ármeghatározást a későbbiekben éppen egy ilyen torzított adatra fogja alapozni - figyelmeztet a Deloitte.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra