Újranyílt az ültetvénytelepítési pályázat

Forrás: MTI

Február 28-tól ismét lehet pályázni a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Kertészet - ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása című felhívásra. A felhívás esetében nincs minimális támogatási összeg meghatározva, maximum pedig 500 millió forint lehet.

Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) közleményében kiemelte, a felhívás változatlan feltételek mellett lehetőséget biztosít korszerű, a piaci igényeket kiszolgálni képes, új ültetvények létrehozására, a kiöregedett, csak gazdaságtalanul művelhető gyümölcsültetvények megújítására. Fő szempont a termésbiztonság fenntartása. Ennek megfelelően az ültetvénytelepítés mellett pályázni lehet még öntözési rendszerek és jégháló takarás kiépítésére, tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológia, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére is - tette hozzá a miniszter.

Nagy István bejelentette, lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására is. Emellett új támogatási célként jelenik meg az ökológiai művelésű ültetvények telepítésének támogatása. Az ökológiai művelés vállalása esetén a meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában alacsonyabb hektáronkénti tőszámmal, extenzívebb kialakítással, akár az üzemi termelésből már kiszorult tájfajták eltelepítésével hozható létre az új ültetvény - hangsúlyozta a tárcavezető.

A felhívás esetében nincs minimális támogatási összeg meghatározva, maximum pedig 500 millió forint lehet. A kérelmek benyújtására február 28. és április 30. között van lehetőség. A felhívás részletei a palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra