Üvegkapu rendszer az építőiparban

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: építőipari tevékenység, Üvegkapu


A rendszer lényege, hogy a 700 millió forint feletti építési-beruházási célú közbeszerzéseknél a létesítmények megvalósításában résztvevő vállalkozásoknak napi szintű, névre szabott foglalkoztatási adatokat kell megadniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipar fehérítését várja a január 1-től működő Üvegkapu rendszertől  és egyúttal annak kibővítését szorgalmazza - közölte az ÉVOSZ.

Hozzátették, a rendszer lényege, hogy a 700 millió forint feletti építési-beruházási célú közbeszerzéseknél a létesítmények megvalósításában résztvevő vállalkozásoknak napi szintű, névre szabott foglalkoztatási adatokat kell megadniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakszövetség elnökét, aki szerint tovább kellene lépni: valamennyi elektronikus építési napló vezetésére kötelezett kivitelezésnél el kellene rendelni az Üvegkapu kötelező működtetését, így elegendő "kontroll" adata lenne a NAV-nak a legális foglalkoztatás és az elvárt bérezés ellenőrzéséhez.

Mindez azért fontos, mert az adóhatóság által megfelelő gyakorisággal elemzett foglalkoztatási, bérezési, forgalmi és áfafizetési adatok segítségével kiszűrhetők lennének a szélsőségesen ellentmondásos adatokat mutató vállalkozások.

Ugyanakkor jelezték, komoly piacellenőrzési nehézségekkel jár, hogy a mintegy 125 ezer építőipari vállalkozás csaknem 60 százaléka öt embernél kevesebbet foglalkoztató mikro vagy egyéni vállalkozás.

Arra is rámutattak, hogy a 2016 óta folyamatosan bővülő kereslettel nehezen tud lépést tartani a kapacitás-kínálat, és felerősödtek a piaczavaró jelenségek is: nagyobb számban jelentek meg a "kóklerek", akik számla nélkül dolgoznak, feketén foglalkoztatnak és rendezetlenek a költségvetési kapcsolataik.

 Az ÉVOSZ szerint az építőiparban a gazdaság fehérítése egyben versenyegyenlőségi kérdés is. Különösen a lakosság részére végzett munkáknál jellemző a szerződés nélküli, számlaadás elkerülésével folytatott tevékenység, ahol nehéz a versenyt állnia egy tisztességes vállalkozónak.

A szakszövetség fontosnak tartja, hogy a lakásfelújítási támogatásokkal a megrendelők pozitívan ösztönözhetők, mert így a legális, rendezett piaci magatartást tanúsító vállalkozókkal szerződnek, mivel a támogatás feltétele az írásos szerződés, a tételes műszaki tartalom, a számlák. A megrendelők ilyen típusú  támogatásának piactisztító hatása vitathatatlan.

Közölték, a legmagasabb szintű fekete foglalkoztatás is a lakosság közvetlen megrendelésére készülő lakásépítéseknél és felújításoknál tapasztalható, amit elsődlegesen a nagyszámú, írásos szerződés nélküli munkavégzés tesz lehetővé.

Az ÉVOSZ számításai szerint 2021-ben mintegy 300 milliárd forint értékű lehetett az a lakásfelújítás, amelyet szóbeli megállapodás alapján kiviteleztek, a munkálatok áfatartalma körülbelül 75 milliárd forint volt, amitől az állami költségvetés elesett.

Az építőipar gazdaságfehérítését szolgálhatja a közeljövőben az is, ha csökkenteni lehet a készpénzes forgalmat az építésgazdasági értékláncban - olvasható a szakszövetség közleményében.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra