Változások az adózói minősítésben

ART

Nyomtatás

Januártól a megbízható minősítéshez a vállalkozás adóteljesítményének pozitívnak kell lennie, így az "alvó cégek" fennakadnak a rostán. További változás, hogy idén már a jövedéki bírság adóteljesítményhez viszonyított arányát is vizsgálnia kell a NAV-nak és 5 év helyett 4 évre visszamenőleg figyeli a NAV, hogy a vállalkozással szemben volt-e végrehajtás

Több mint 20 ezerrel nőtt a megbízható adózók száma az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest, így már 210 ezer vállalkozás tartozik ebbe a kategóriába - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
 
A közlemény szerint az első negyedévben több mint félmillió, 540 468 adózót minősített a NAV és csaknem 40 százalékuk, 210 587 felelt meg a megbízhatóság valamennyi feltételének. Az általános adózó kategóriába 293,4 ezer vállalkozás került az előző negyedévi 319,5 ezer után, míg a kockázatos adózók száma bővült, 36,5 ezer cégről állapította meg ezt a NAV, a 2016. utolsó negyedévi 34,8 után, amikor összesen 544 306 céget minősített a hivatal.

A NAV kiemelte, januártól a megbízható minősítéshez a vállalkozás adóteljesítményének pozitívnak kell lennie, így az "alvó cégek" fennakadnak a rostán. További változás, hogy idén már a jövedéki bírság adóteljesítményhez viszonyított arányát is vizsgálnia kell a NAV-nak és 5 év helyett 4 évre visszamenőleg figyeli a NAV, hogy a vállalkozással szemben volt-e végrehajtás - írták.

Bővültek a kockázatos adózókra vonatkozó feltételek is, januártól már az a cég is kockázatosnak minősül, amelynek székhelye székhelyszolgáltatóhoz van bejegyezve, és adóigazgatási eljárás akadályozása miatt jogerősen mulasztási bírságot szabott ki rá a NAV a minősítés évében vagy az azt megelőző három évben. Ezúttal a korábbinál több cég kapott kockázatos minősítést, mert nem jelentette be alkalmazottját.

A közlemény szerint a megbízható minősítést elnyerő gazdálkodóknak bizonyos mulasztásoknál nem kell bírságot fizetniük, máskor csak az általános bírság felével kell számolniuk. Emellett ellenőrzésük maximum 180 napig tarthat, és évente egyszer automatikus fizetési könnyítést kaphatnak. A visszaigényelt áfát a megbízható nyilvánosan működő részvénytársaságnak 30 napon belül, más megbízható adózónak 45 napon belül utalja ki a NAV.

A minősítés eredményéről az először minősített, illetve a megváltozott minősítésű gazdálkodók kaptak értesítést. A korábbi 6 hónap helyett 3 hónapon belül nyújtható be kifogás a minősítés ellen - áll a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra