Változtak az Országos Mikrohitel Program feltételei

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: mikrohitel


Januártól változtak az Országos Mikrohitel Program feltételei, továbbra is maximum 10 millió forint folyósítható projektenként a mikrovállalkozások számára, de egy vállalkozásnak egyszerre összesen 20 millió forint mikrohitele lehet a szerződések számától függetlenül - közölte a Baranya megyei Vállalkozói Központ

Az Országos Mikrohitel Program azokat segíti, akiknek életképes üzleti elképzelésük van, de nem rendelkeznek a vállalkozás elindításához, fejlesztéséhez szükséges pénzzel. 

A hitelközvetítést végző Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) eredményei alapján a benyújtott 10 igénylőből nyolc biztosan megkapja a kért összeget - írják a közleményben.

Az ügyfelek között döntően olyan vállalkozások vannak, amelyek a Széchenyi 2020 pályázati kiírásokból a jogosultsági feltételek miatt kiestek. Ágazati eloszlást tekintve, a szolgáltató szektorból fordulnak legtöbben hitelért - közölte a vállalkozói központ.

Mikrohitelt azok a magyarországi székhellyel működő vagy induló, nem mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vehetnek igénybe, amelyek életképes üzleti tervvel rendelkeznek és éves nettó árbevételük, vagy mérlegfőösszegük legfeljebb 2 millió euró.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra