Veszélyhelyzeti adókedvezmények novemberre

Forrás: MTI

A vendéglátás, szórakoztatás, sport, szabadidő ágazatban működő vállalkozásoknak nem kell megfizetniük a novemberi szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást és a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét. A novemberre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás mentesség az éves adóbevallásban érvényesíthető

A vendéglátás, szórakoztatás sport, szabadidő ágazatban működő vállalkozásokat mentesítette a kormány a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, amely a mellett, hogy az érintetteknek mintegy ötmilliárd forint adókönnyítést jelent novemberben, biztosítja az ott dolgozók munkájának a megtartását és novemberi bérük kifizetését is - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A kedvezmény igénybevétele a lehető legkedvezőbb módon történik, nincs szükség külön kérelem, vagy nyilatkozat benyújtására - jelezte az államtitkár, hozzátéve, hogy az érintetteknek elegendő lesz a havi adó- és járulékbevallásukban az erre a célra kialakított mezőket egyszerűen bejelölniük.

A novemberről szóló bevallást, december 12-ig kell elküldeni, és az adót is addig az időpontig kell megfizetni. A tárca számításai szerint csaknem 15 ezer vállalkozást érint a munkáltatói terhek alóli mentesülés, az érintetteknek az adóügyi könnyítés révén összességében 5 milliárd forint adót nem kell megfizetniük - összegezett Izer Norbert.  

Az államtitkár felidézte, hogy a kormány azonnali bértámogatási és adóügyi segítségről döntött azon ágazatok esetében, amelyeket a november 11-től elrendelt kijárási tilalom és egyéb korlátozások súlyosan érintenek. A vendéglátás, szabadidő-ágazatba tartozó vállalkozások novemberben mentesülnek a foglalkoztatási terhek megfizetése alól - emelte ki Izer Norbert.     

Az érintett vállalkozásoknak nem kell megfizetniük a novemberi szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást és a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét. A novemberre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás mentesség az éves adóbevallásban érvényesíthető - jegyezte meg az államtitkár.

A cél az volt, hogy az emberi élet és egészség védelme érdekében meghozott kijárási korlátozással érintett vállalkozások mellett az ott dolgozók munkáját megvédve gondoskodjék a kormány arról is, hogy a leállás idejére is megkapják a munkavállalók a fizetésüket - emelte ki Izer Norbert.

Ezért az adómentesség hármas feltételrendszere rendkívül egyszerű - mutatott rá az államtitkár. Egyrészt a kedvezményt azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyeknek 2020. május 10. és november 10. közötti bevételének legalább a 30 százaléka a (veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. kormányrendeletben felsorolt) vendéglátás, szabadidő tevékenységből származott. Másrészt a veszélyhelyzet ellenére az állami adóügyi segítségnek köszönhetően nem bocsájtja el alkalmazottját a cég, harmadrészt a munkavállalója novemberi bérét is kifizeti - részletezte Izer Norbert.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat a bürokratikus terhektől is mentesíteni kell, ezért ehhez igazodva alakította a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal a lehető legegyszerűbbre a novemberre vonatkozó járulékbevallási nyomtatványt, amelyben a jogosultsági feltételekről elegendő az erre szolgáló mezőkbe tett jelzéssel nyilatkozni - ismertette az államtitkár.

További információk, kérelmek, nyomtatványok, tájékoztatók itt:

https://nfsz.munka.hu/cikk/1294/Agazati_bertamogatasi_program

MOST FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓRA!

Az Önadózó újság előfizetési díja 2021. 1-12. hónapra 24.696,-Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Ingyenes Jogsegély vonal: telefonon, e-mailben válaszolunk munkajogi, cégjogi kérdésére  + Online csomag: Számviteli szabályzatok, GDPR Segédlet,  Pénzmosás elleni szabályzat, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek + Cégmenedzselés digitális lap elérése. Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra