Zara László: jogi akadályokba ütközne az összes vállalkozás számlázásának „bekötése” a NAV-hoz

Forrás: Newsbreakers Communications

Címkék: számlázó program


Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint az összes vállalkozás számlázásának bekötése a NAV-hoz jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, így jelenleg az elektronikusan vagy számítógépes támogatással kiállított számlák valós idejű adatszolgáltatása sem volna hatékony az adócsalások megelőzésében.

Mivel sem a bevezetés költségei, sem a várt eredmények nem ismertek, így nem lehet tudni, hogy mennyire érné meg az ötlet megvalósítása.

Zara László hosszabb írásban fejti ki aggályait az egyesület honlapján, de a leglényegesebb kétségek a számlázó programok bekötésével kapcsolatos információhiányból fakadnak. Pankucsi Zoltán helyettes államtitkár augusztus 6-án nyilatkozta a Napi Gazdaságnak, hogy a kormányzat már dolgozik azon, hogy be lehessen kötni a cégek számlázó rendszereit az adóhivatalhoz, amely megakadályozná az adócsalásokat. Ennél többet azonban nem árult el az új rendszer működéséről. Az ötlet valós alapja az a változás, amely 2016. január elsejétől lép életbe.

Ettől kezdve csak olyan számlázó programot lehet majd használni, mely rendelkezik „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás” funkcióval, és az ellenőrzések során adatot tud exportálni. Ez azonban nem teremt folyamatos és valós idejű adatátvitelt, csak az ellenőrzéskor gyorsítja majd a lekérdezést, így ez nem lesz alkalmas a megelőzésre vagy az előzetes kockázatelemzésre. Az egyesület elnökének írásából kiderül, hogy bármennyire is logikusnak tűnhet, innen még egyáltalán nem vezet könnyű és rövid út a valós idejű és valóban teljes körű adatszolgáltatás bevezetéséhez.

Zara László a jelenlegi jogszabályi keretek között nem tartja elérhetőnek a vállalkozások teljes körét. Ugyanis az EU áfa-irányelv nem teszi lehetővé, hogy a nemzeti jogszabályok kötelezővé tegyék minden vállalkozás számára az elektronikus számlázást, vagyis a számlatömbös vállalkozások számláit továbbra sem fogja látni a hatóság.

Továbbá ahhoz, hogy valóban fel lehessen tárni az adócsalásokat, nemcsak a „szállítók”, hanem a „vevők” adószámát is fel kellene tüntetni a bizonylaton. Az áfa-irányelv tiltja azt is, hogy az abban meghatározott számlázási szabályokon túlmenően bármely uniós tagország általános jelleggel többlet kötelezettséget írjon elő. Ha pedig a vevő adószáma nem szerepelhet a számlán, akkor számlázási az adatokból nem lehet majd automatikusan ellenőrizni az áfa-bevallásokat. A magyar szabályozás persze ezt semmibe veheti, de akkor felmerülhet egy újabb kötelezettségszegési eljárás a magyar állam ellen.

Ráadásul mivel jelenleg még sokan használnak nem elektronikus (nem kinyomtatott) vagy számítógéppel támogatott (géppel készített, de papírra nyomtatott) számlázást, ezért az ötlet megvalósítása több 100 ezer vállalkozásnak jelentene plusz költséget és feladatot. Ezen túlmenően ez minden számlázó programot használó vállalkozónak is újabb költséget okozna a programok módosítása és online NAV kapcsolat miatt. Ez pedig az online pénztárgépek tapasztalatai alapján reálisan 5-8 évet venne igénybe, és egyelőre azt sem tudjuk, hogy mennyibe kerülne a rendszer kiépítése a hatóság oldalán. A vállalkozások és a hatóság oldalán felmerülő plusz költségek megtérülését csak akkor lehetne felmérni, ha a NAV elárulná, hogy ettől az intézkedéstől mennyi plusz bevételt remélnek.

Zara László tehát úgy véli, hogy „A vállalkozások számlázó szoftvereinek bekötése a NAV-hoz egy olyan rendszer kiépítésének ötlete, amely jelen jogszabályi keretek között megkerülhető lenne, miközben a becsületes adózókra plusz költségeket és plusz feladatokat róna. Így csak az érintettekkel (minden vállalkozói érdekképviselettel, az adózási és könyvelői szakmai szervezetekkel) és más, például informatikai szakértőkkel történő egyeztetések után tartjuk csak megvalósíthatónak az ötletet. Azt viszont már most elutasítjuk, hogy a későbbi adatszolgáltatás „kézzel”, a könyvelők vagy a vállalkozások közvetlen közreműködésével történjen.

 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra