MKIK-GVI: a vállalkozások háromnegyede áremelésre készül

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A cégek közel háromnegyede, 72 százaléka véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben Az áremelésre készülők aránya az átlagosnál is magasabb a 20-49 fős cégek körében, ahol 84 százalék, a kereskedelmi vállalatok között, itt 82 százalék és a tisztán hazai tulajdonú vállalkozásoknál, ahol 80 százalékos - erre az eredményre jutott felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

A kutatás eredményét ismertető keddi közlemény szerint az áremelést tervező vállalkozások fele (49 százalék) 6-10 százalékos, valamivel több mint negyedük (27 százalék) 1-5 százalékos, 13 százalékuk pedig 11-15 százalékos emeléssel számol. Az építőipari cégekre jellemzőbb a magasabb, a kereskedelmi vállalkozásokra az alacsonyabb áremelés szándéka.

A válaszadó vállalkozások csaknem fele (48 százalék) egy hónapon belül, további 36 százalékuk pedig 1-3 hónapon belül fogja végrehajtani az áremelést. Három hónapon belüli áremeléssel számol a feldolgozóiparon kívül minden más ágazatnak szinte a teljes egésze (89-95 százalék).

A vállalkozások több mint fele szerint az alapanyag- és anyagköltségek árának növekedése (79 százalékban), a munkaerőköltségek (72 százalékban) és az energiaárak (60 százalékban) nagyon vagy teljes mértékben meghatározzák az áremelést.

A válaszadók közel kétharmada, 62 százaléka véli úgy, hogy a jelenleg tapasztalható infláció nem lesz hatással az idei  forgalmára. Elsősorban a kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek és a kisebb árbevételű vállalkozások azok, amelyek forgalmára negatívan hathat az infláció. Az építőiparban számítanak legnagyobb arányban forgalomcsökkenésre (24 százalék), ellenben a kereskedelemben kiemelkedően magas - 39 százalék - azon cégek aránya, amelyek kifejezetten forgalomnövekedéssel kalkulálnak.

A válaszadók közel fele (47 százalék) szerint a jelenleg tapasztalható infláció nem lesz hatással a nyereségességére, 31 százalékuk szerint viszont kis mértékben csökkenteni fogja azt.

Az MKIK-GVI felmérésében 350, legalább 20 főt foglalkoztató hazai vállalkozás válaszait dolgozták fel.

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE (2022)

Az őstermelés egy aranybánya, kell hozzá két gyerek ÉS EZ A KÖNYV. A 2022-es év is tartogat kedvező változásokat az őstermelők és családi gazdaságok számára, amelyeket részletesen ismertetünk - a tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás feladatai mellett. Kitérünk a családi mezőgazdasági társaságok tagjait illető 50 millió forintos adómentesség alkalmazási feltételeire is. A könyv tartalmaz 93 db. szervezési megoldást, 100 db adótippet, 18 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk a e-könyv (pdf) formátumban is a mellékletekkel együtt. Bevezető kedvezménnyel, 7.920,-Ft-+ postaköltség.

Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén - Akciós ár: 13 125 Ft + postaköltség.

Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/ugyvezetok-konyve-253 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra