Önfoglalkoztatók támogatása - több mint hatszorosára nőtt a kérelmek száma a múlt héten

Forrás: MTI

Az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon.

"A járvány harmadik hullámát letörtük, a gazdaságot olyan intézkedésekkel indítjuk újra, mint az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása" - jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Bejelentette: a 219 ezer forintos egyszeri segítségre eddig mintegy 17 ezer igénylő jelentkezett, akik összesen 3,7 milliárd forintot kaphatnak.

A minisztérium közleménye emlékeztet: a koronavírus miatt szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. Az ágazati bértámogatás idén 30 ezer vállalkozás talpon maradását, 180 ezer munkahely megőrzését tette lehetővé. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem élhettek a korábbi lehetőséggel.

Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget, azaz 219 ezer forintot kaphatnak. Az egyszeri támogatás többek között a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.

Az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. A program első teljes hetében 2727-ről 16 883-ra nőtt az igénylések száma, a kért támogatás összértéke pedig már meghaladta a 3,7 milliárd forintot.

"Június elejétől szélesebb személyi kör számára tettük elérhetővé a vállalkozások munkaerő támogatását. A programban egy álláskereső foglalkoztatása után fél éven át akár 600 ezer forintot kaphat a munkáltató. A cégek már közel 13 ezer fő elhelyezkedéséhez kértek összesen mintegy 6,5 milliárd forint támogatást. Az Eurostat legutóbbi adatsora szerint a foglalkoztatás negyedéves bővülésében hazánk teljesített a legjobban 2021 elején. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újabban elindított, kibővített kormányzati támogatások is valós igényekkel találkoznak. A népszerű lehetőségekkel sikeresen ösztönözzük a gazdaság újraindítását és a munkahelyteremtést" - hangsúlyozta Schanda Tamás

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

MOST FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓRA!

Az Önadózó újság előfizetési díja 2021. 7-12. hónapra 12.348,-Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Online csomag: Számviteli szabályzatok 2021, GDPR Segédlet,  Pénzmosás elleni szabályzat 2021, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek. Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra