Hírek

Jövedelmi viszonyaink 2010-ben - a KSH adatai alapján

SZJA

Tavaly az egy főre jutó bruttó jövedelem 1.145.614 forint volt, a nettó pedig 939.396 forintot tett ki. A tipikusnak mondható két felnőttből és két gyermekből álló családok az átlagos jövedelem 82,7 százalékával rendelkeztek. A bruttó jövedelmek szerkezetében a munkajövedelmek képviselték 2010-ben is a legnagyobb arányt. A munkanélküli-ellátás, valamint az egyéb szociális jövedelmeken belül a rendszeres segély aránya még mindig az észak-alföldi és az észak-magyarországi régióban a legmagasabb.

Az év végi ajándékozások adóvonzata - ajándékok üzleti partnereknek, munkavállalóknak

ART

Az év vége az éves számadások mellett az ajándékozás időszaka is. Az emberek zöme nemcsak kapni, hanem adni is szeret, így aktuális kérdésként merül fel az is, hogy minél kevesebb közteher mellett, hogyan lehet megvalósítani az ajándékozásokat, az év végi fogadásokat, ünnepségeket. Kérdés az is, hogy a karitatív szervezetek által adott juttatások, vagy jótékonysági estek alkalmával befolyt adományokat milyen módon lehet a legelőnyösebben célba juttatni. Az írás az Önadózó most megjelent decemberi számában olvasható, keresse az In Medio és a Relay hírlapüzletekben, vagy fizessen elő!

Kereskedelemfejlesztési pályázatot ír ki a Nemzeti Külgazdasági Hivatal

TÁMOGATÁSOK

A pályázat támogatja a kkv-k exportbővülését a keleti régiókban, segíti a rácsatlakozást a nagy európai exportőrökre, valamint elősegíti a Kárpát-medencei gazdasági együttműködést. Magyar termékek és szolgáltatások versenyképességének javítását, elsősorban a kis és közepes méretű vállalkozások külpiaci értékesítését kívánja elősegíteni. A pályázat alapvető célkitűzése a kkv-k magyar exportban jelenleg alacsony részarányának növelése.

Elindult az Egyszerű Állam Program

ART

A vállalkozások adminisztrációjának csökkentésében fontos, hogy ne legyen felesleges adatszolgáltatási kötelezettség, az engedélyeket a kormányhivatalok rövid idő alatt kiadják. A telephelyek létesítése, a különböző pályázati rendszerek egyszerűbbek lesznek. A versenyképesség növelésében az üzleti környezet átalakítása, a rugalmas foglalkoztatási rendszer létrehozása, a hatékonyabb állami működés megteremtése hoz eredményt

Negyedével nőtt az adóvégrehajtások száma

ART

Az idén lezárult adóvégrehajtási esetek száma 351 ezer, amely 25,5 százalékkal több az előző évihez képest, és összesen 299,4 milliárd forint bevételt jelentett a költségvetésnek - közölte a gazdasági eseményeket követő feketelista.hu

Hatékonyságnövelés: a pénzügyi vezetők következő csatája

SZÁMVITEL

A felsővezetők csak kevesebb, mint fele gondolja úgy, hogy a vállalat pénzügyi szervezeti egység vezetője erős kézzel kontrollálja a pénzügyi tervek követését. Szintén csupán 45 százalékuk állítja, hogy a pénzügy megfelelően együttműködik az egyéb szervezeti funkciókkal. A gazdasági nehézségek megjelenésével a válaszadó pénzügyi szervezeti egység vezetők 54 százaléka állította, hogy dolgozik a belső képességek javításán.

Szakképzési hozzájárulás kötelezettség - 2012

EGYÉB ADÓK

A szakképzési hozzájárulás kötelezettséget meghatározó jogszabályok már olyan bonyolult rendszert alkottak, mely a jogalkalmazás gátjává vált. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény lényegesen egyszerűbbé teszi a jogalkalmazók eljárását. Írásunkban ismertetjük e törvény rendelkezéseit, alkalmazásának kérdéseit.

Megkezdődött ötmilliárd forint támogatás kifizetése a tejtermelőknek

TÁMOGATÁSOK

A tejtermelő a 2010/2011-es kvótaévben megtermelt és értékesített tej után igényelhette a különleges támogatást a 2011. március 31-én rendelkezésére álló kvóta mértékéig. A program feltételei nem változtak. Az a termelő igényelheti a támogatást, akinek gazdaságilag sérülékeny vagy környezeti szempontból érzékeny területe van. Az állattartónak továbbá rendelkeznie kell legalább egy hektár egységes területalapú támogatásra (SAPS) jogosult földterülettel.

Év végi számviteli teendők

ART

Ugye milyen gyorsan telik az idő? Éppen kihevertük a tavalyi év mérlegkészítésének fáradalmait, máris arról kell gondoskodni, milyen teendőink vannak a 2011-es év zárásával kapcsolatban. Bár a számviteli zárás folyamata a fordulónap és a közzététel között zajlik, bőven van feladat a felkészülési időszakban is. Az írás az Önadózó most megjelent decemberi számában olvasható, keresse az In Medio és a Relay hírlapüzletekben, vagy fizessen elő!

Az áfa-rendszer reformjára tett javaslatot az Európai Bizottság

ÁFA

A "vállalkozásbarátabb" áfa érdekében előirányzott intézkedések között szerepel az egyablakos ügyintézés bővítése több országot érintő ügyletek esetében is: az áfa-bevallások szabványosítása, valamint a nemzeti áfa-szabályok egyértelmű és egyszerű elérhetőségének biztosítása egy központi internetes portálon keresztül.

Növekszik a gazdasági visszaélések gyakorisága Magyarországon

ART

A gazdasági visszaélések megelőzésére és feltárására számos módszer létezik, ilyenek például a beszállítókkal kapcsolatos alapos háttérvizsgálatok, melyeket erőforrás hiányában hajlamosak a cégek elhanyagolni. Valamint az anonim bejelentő programok használata: azon vállalatok 85 százaléka, ahol már bevezették, hatékony eszköznek ítéli a megelőzésben és felderítésben.

November végéig több mint 54 ezren végtörlesztettek

SZJA

A PSZÁF adatai szerint az első hónap után alig lassult a végtörlesztések száma és összege. Az októberi 29.427 után novemberben 25.136 hitelszerződés lezárásáról egyeztek meg, és a végtörlesztés összege kedvezményes árfolyamon 130,6 milliárdról 117,8 milliárdra mérséklődött.

Rendkívüli Önadózó előfizetési akció!

ART

2012-ben minden előfizetőnk részére ingyenes lesz a cégre adaptálható Számviteli Szabályzat mintánk, és a Cafeteria Szabályzat, és további újdonságokkal is szolgálunk. Most még a régi áron fizethető elő az újság: előfizetési díj 2012. évre most még 17.640,-Ft (1.470,-Ft/hó.) Kedvezményeink miatt az előfizetéssel pénzügyileg is nyer, nem csak szakmailag.

Adóváltozások 2012 - Összefoglaló a PwC adókonferenciájáról

ART

Az adózás rendjét érintő változások * Változások az SZJA területén: Átalakul a kifizető által nyújtható juttatások rendszere * ÁFA változások * Többirányú társasági adózást érintő változások * Változó regisztrációs adó, népegészségügyi termékadó, környezetvédelmi termékdíj és jövedéki adó szabályozás

Év végi teendők, megfontolandó döntések a vállalkozásban, adózás, könyvelés, járulékok terén

ART

Írásunkban számba vesszük azokat az év végéig meghozható üzleti és adózási döntéseket, melyek kihatással lehetnek mind a 2011-es, mind a jövő évre egyaránt. Elsősorban a 2011. december 31-ig meghozható döntésekkel foglalkozunk. Természetesen minden cégnek megvan a maga prioritási sorrendje az év végi feladatokkal kapcsolatban, a jogszabályok által megengedett kereteken belül mindenki más lehet fontos. Az írás az Önadózó most megjelent decemberi számában olvasható, keresse az In Medio és a Relay hírlapüzletekben, vagy fizessen elő!

Mától lehet pályázni az égéstermékek biztonságos elvezetésére

TÁMOGATÁSOK

A társasházak és lakásszövetkezetek épületeik, a helyi önkormányzatok saját tulajdonú bérházaik gyűjtőkéményeinek felújítására nyújthatnak be pályázatot 2011. december 5-étől. A támogatás a többlakásos lakóépületek gyűjtőkéményeinek és az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés lakáscélú helyiségeire jutó kéményszakaszainak a korszerűsítésére igényelhető.

KPMG: a régiós bankok tőkeerősek, de nagy a nem teljesítő hitelállomány

ART

A magyar bankok erősen alulárazottak a többi régiós bankhoz képest, az OTP és az FHB könyv szerinti értékének alig több mint a felén forog, ami azt jelzi, hogy a piac még jelentős veszteségeket áraz be. Normális helyzetben a könyv szerinti érték kétszerese körül van az árfolyam.

Penta Unió: Aggódnak a könyvelők a növekvő adóteher hatásai miatt

ART

A tervezett minimálbéremelés és a járulékalap másfélszeresére emelése a könyvelők szerint a szürkegazdaság és az elbocsátások felé sodorhatja a vállalkozásokat.

A kapcsolt vállalkozások közötti ingatlan átruházás illetékmentessége

EGYÉB ADÓK

Kapcsolt vállalkozások között a továbbiakban nem csak a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét átruházása mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól, hanem az ingatlanok átruházása is.

Kötelező kamarai tagság gazdálkodó szervezeteknek 2012 január 1-től

KKV

A jelenleg már működő gazdálkodó szervezetek 2012. január 1-jétől számított 60 napon belül kötelesek kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni. Ez a rendelkezés is szerepel az adótörvényeket is módosító, a Magyar Közlöny 140. számában kihirdetett törvénycsomagban.


Vissza az előző oldalra