Ilyen lesz a NAV 2.0

Forrás: MTI

Címkék: nav


A NAV 2.0 célkitűzése, hogy vállalkozások adóadminisztrációval töltött ideje a felére csökkenjen. A program keretében olyan technikai eszközöket és technológiákat helyez üzembe az adóhivatal, amelyek segítségével a nagymennyiségű és gyors ütemben bővülő adatállomány a lehető leghatékonyabban felhasználható. Így a NAV nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a jövőben a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti

A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
 
Tállai András kifejtette: a NAV 2.0 programja az elkövetkező öt évre határoz meg feladatokat, melyek között szerepel az adórés és a behajthatatlan kintlévőségek jelentős csökkentése. A program célja, hogy az adóhivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat, így például egyre több bevallás tervezetét készítse el az adózók helyett.
 
Emlékeztetett arra, hogy az idén debütált a NAV elektronikus szja-rendszere, amely a lakosságot mentesítette a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az online-számlázás július 1-jétől tesztelhető, éles üzembe állításakor pedig hatalmas csapást mérhet a magyar feketegazdaságra. Ezt az irányt követve állnak a NAV 2.0 fókuszában az online szolgáltatások bővítése és az elektronikus fejlesztések - emelte ki az államtitkár.   
 
A NAV 2.0 reális célkitűzése, hogy vállalkozások adóadminisztrációval töltött ideje a felére csökkenjen - tette hozzá.  A program keretében olyan technikai eszközöket és technológiákat helyez üzembe az adóhivatal, amelyek segítségével a nagymennyiségű és gyors ütemben bővülő adatállomány a lehető leghatékonyabban felhasználható. Így a NAV nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a jövőben a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti - jegyezte meg az államtitkár. 
 
A NAV a bevallások kiajánlása mellett egy speciális szolgáltatást is nyújt majd. Mindenki ellenőrizheti az "adóhelyzetét". "A rendelkezésre álló információkat ugyanis az adózók számára is láthatóvá tesszük, amely egy online felületen keresztül bármikor lekérdezhető" - hangsúlyozta Tállai András.
 
Az államtitkár szerint a valós idejű, automatikus és elektronikus információáramlás másik előnye, hogy az ellenőrzés még gyorsabbá és hatékonyabbá válik, illetve megsokszorozódik a kockázati elemzések pontossága. Az adócsalást szinte valós időben, azonnal észleli a hivatal. Az adatokban rejlő anomáliák gyors feltárása az illegális vagyonkimentésnek is gátat szab, így a behajthatatlan tartozások összegére is jótékony hat.
 
A feketegazdaság elleni küzdelemben élen jár Magyarország, amit igazol az Európai Bizottság tanulmánya, amely szerint a magyarországi becsült áfa-adórés - azaz a költségvetésből kieső áfabevétel - mértéke a 2013. évi 22,24 százalékról 17,95 százalékra, 4,3 százalékponttal csökkent 2014-ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország a harmadik legnagyobb javulást érte el az EU-ban. Az előzetes kalkulációk szerint az adórés öt év múlva, a NAV 2.0 megvalósulásakor harmadával csökkenhet - mondta Tállai András. 
 
A NAV 2.0 a biztosíték arra, hogy a tisztességes adófizetők élete minél egyszerűbb, viszont a csalárd, adóelkerülő vállalkozók esélyei az államkasszával szemben minél alacsonyabbak lesznek. Természetesen nem várható el minden vállalkozótól a papír alapú bizonylatok azonnali online módra cserélése, de a tendencia egyértelmű, egyre több gazdálkodó részesíti előnyben - többek között az e-számla, az e-fizetési lehetőségek miatt is - a tisztán elektronikus úton történő megoldásokat - hangsúlyozta az államtitkár.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra