Jolly Joker: maradjon-e a távolléti díj?
ELŐFIZETŐI HÍREK 2013-05-06
NyomtatásValószínűleg nem helyes, hogy a távolléti díj az új Munka törvénykönyvében egyfajta munkajogi jolly jokerként szerepel, és az elsődleges funkciója mellett a végkielégítés, valamint a kártérítési felelősség mértékét is meghatározza - mondta el a Munka törvénykönyve módosításában részt vevő Dr. Pál Lajos munkajogi ügyvéd. Az ügyvéd úgy látja, hogy a bérpótlék a magyar bérstruktúrának alapvető problémája, és az új Mt hatályba lépése óta kevesebb a munkaügyi per.
A kormány a közvélemény nyomására módosítja a távolléti díj számításának módját, amely az új Munka törvénykönyvében új elemként jelentkezett. Miért így alakították ki a hatályos számítási módot, hogy az szabadság esetén havonta változó bért eredményez?
Azt nem gondolom, hogy a módosításra a „közvélemény nyomása” miatt kerülne sor. Hiszen az új törvény szabályinak megalkotásakor a távolléti díj számításának szabályozására két megoldási lehetőség volt: az egyik az egyszerűsítés volt, azaz hogy a havibéres munkavállalóknál ne az adott havi általános munkarend szerint kelljen számolni a távolléti díjat, hanem az minden hónapban ugyanakkora legyen. Ezt egy 174-es osztóval lehetett elérni. Ez az általános munkarend szerinti havi munkaidőt helyettesítette, amely minden alkalommal más és más, hiszen az nem csak a hónap napjainak számától függ, de attól is, hogy a munkaszüneti napok mikorra esnek.
A másik megoldás szerint pedig mindig az általános munkarend szerint változott volna a távolléti díj. Végül az új Munka törvénykönyve (Mt) elfogadásakor a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a 174-es osztót fogadták el.
Most semmi más nem történt, mint az, hogy a gyakorlat nem igazolta vissza a szabályozás helyességét, ezt belátva döntöttek a módosításról. Azt még érdemes megjegyezni, hogy az előkészítési szakasz során sem a szakszervezeteknek, sem a munkáltatóknak sem a szakértőknek a választott megoldás nem okozott gondot; azt a problémát, amit a gyakorlati alkalmazás ma többen kifogásolnak, az előkészítés során senki sem jelezte.
A cikk folytatásáért kattintson >>>
A témához kapcsolódóan május 23-án személyesen is kérdezhet dr. Pál Lajostól, kattintson a részletekért! >>>
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja