A készpénzfizetés bejelentése

ART

Nyomtatás
Forrás: Önadózó 2013/3 | Szerző: dr. Kovács Ferenc

Címkék: készpénz


A bejelentés teljesítésére az állami adóhatóság formanyomtatványt alakított ki (ún. 40-es nyomtatvány), tehát a vevő, a szolgáltatást igénybe vevő ezen köteles az adatszolgáltatást teljesíteni.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 17. § (9) bekezdése alapján a készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül az állami adóhatósághoz a vevőnek, a szolgáltatás igénybe vevőjének - a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek kivételével - be kell jelentenie
a) a kapcsolt vállalkozások között létrejött, egymillió forintot meghaladó értékben teljesített készpénzszolgáltatást,
b) egyéb esetben az kétmillió forintot meghaladó értékben teljesített készpénzszolgáltatást.
 
A készpénzzel történő fizetés az adózás szempontjából több ok miatt nem kívánatos. A készpénzfizetés esetén előfordulhat, hogy az így keletkezett bevételét (jövedelmét) az adózó kivonja az adózás alól, és egy esetleges utólagos adóhatósági ellenőrzésnél nehezen állapítható meg a valós bevétel, az adó alapja.
 
Az Art. 17. § (9) bekezdése mindössze azt oldja meg, hogy az adóhatóság információval fog rendelkezni a meghatározott nagyságrend felett készpénzben teljesített kifizetésekről, mivel a jelzett bekezdés bejelentési kötelezettséget ír elő. Ezt a vevő, a szolgáltatást igénybe vevő teljesíti a készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül. A bejelentési kötelezettség kizárólag akkor áll fenn, ha az adott napon egy konkrét eladó részére egy összegben teljesített készpénzfizetés meghaladta a kétmillió forintot, kapcsolt vállalkozások közötti ügylet esetén az egymillió forintot. 
 
Nem érinti a bejelentési kötelezettség a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemély által teljesített, értékhatár feletti kifizetéseket. 
 
A bejelentés teljesítésére az állami adóhatóság formanyomtatványt alakított ki (ún. 40-es nyomtatvány), tehát a vevő, a szolgáltatást igénybe vevő ezen köteles az adatszolgáltatást teljesíteni.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra